Pesti Srácok

Milliárdos jelzáloghiteles botrány Gyöngyösön

Milliárdos jelzáloghiteles botrány Gyöngyösön

A gyöngyösi városvezetés felelőtlen döntés-előkészítéséről beszélt rendkívüli sajtótájékoztatóján Balázs József fideszes országgyűlési képviselő - írja a Faceportal.hu. A politikus azután fordult bírálatával a nyilvánossághoz, hogy kiderült: az ingatlan, amelyet Gyöngyös városa szerződésben ajánlott fel az állam számára új tűzoltólaktanya építésére, milliárdos banki jelzálogjoggal terhelt. A bank szerdán egy tárgyalás eredményeként ugyan feloldotta a műfüves pályát érintő terhelést, a 700 millió forint értékben az állam által építendő tűzoltó laktanya esetében azonban továbbra is érvényben van a jelzálog, tehát nem lehet építeni. Dacára annak, hogy az állam tehermentes ingatlant kért a várostól, s már előszerződést is aláírt erről a város polgármestere.

Balázs József röviddel a gyöngyösi képviselő-testület soros ülése előtt a Fő téren azt mondta: veszélybe került a sok szakember, hatóság által rendben előkészített két projekt, amelyek fontosak a város lakosainak. Ezért haladéktalanul meg kell keresni, ki a személyi felelőse a történteknek a gazdasági ügyekért felelős vezetők között. Ha tudták, hogy jelzálog van az ingatlanon, és mégis tehermentesként nyilatkoztak róla a Katasztrófavédelem felé, akkor azért kell megkeresni, ki hibázott. Ha pedig nem tudtak minderről, akkor figyelmetlen, felelőtlen döntéseket készítettek elő a képviselő-testület számára. Mint mondta, elkésett az intézkedés, hogy még csak most tárgyalnak a második jelzálog levételéről, amikor a tűzoltók új bázisa már a tervezésen is túl van. A polgármester ezek szerint valótlanul vállalta az állammal kötött előszerződésben, hogy tehermentes az ingatlan. Abban a pillanatban, amikor aláírta a szerződést, ugyanis már nem volt igaz a tehermentesség – vetette fel Balázs József. - Tudta-e a polgármester, mit ír alá? Ki készítette elő ezt a szerződést a Városházán? Kik titkolóztak és miért a testület, az állami szervek, az emberek előtt?” – sorolta kérdéseit.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Faceportal.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.