Pesti Srácok

Milliókat zsaroltak ki egy szexért egy nagykanizsai férfitól

Milliókat zsaroltak ki egy szexért egy nagykanizsai férfitól

Vádat emelt a Nagykanizsai Járási Ügyészség két férfi ellen, akik több millió forintnak megfelelő készpénzt, áruhitelt, műszaki cikket, jelzáloghitelt zsaroltak ki néhány hét alatt egy férfitól - írja az Origo. Utóbbi tavalyelőtt az interneten keresztül lépett kapcsolatba egy szexuális szolgáltatást hirdető nővel, majd megbeszélték, hogy egy nagykanizsai lakásban 10 ezer forintért az ott lévő két nővel fog szexelni. Az együttlét alatt a lakásban megjelent egy férfi és egy nő, kiabálni kezdtek, hogy ők "Pest rémei", a lakás az ő tulajdonuk, annak használatáért fizetni kell, különben a rokonaik elbánnak vele. A férfi ijedtében 45 ezer forintot adott át. Pár nap múlva a két vádlott megjelent a férfi lakásánál, rátámadtak, és közölték vele, hogy a szexpartnere még nem múlt el 18 éves, ezért ha nem fizet 300 ezer forintot, feljelentik erőszakos közösülés miatt. A férfi ekkor 20 ezer forintot fizetett.

A zsarolók a sértett helyzetét és lelkiállapotát kihasználva folyamatosan pénzt követeltek, azzal fenyegették áldozatukat, hogy megverik, és a lakását, autóját is szétverik, ha nem fizet. Hiába mondta a férfi, hogy nincs pénze, néhány napra rá elvették az autója iratait és kulcsait is, illetve egy biankó adásvételi szerződést írattak alá vele. Májusban azzal álltak elő, hogy a férfi vegyen fel hitelt és áruhitelt. Az ügyészség leírása szerint a férfi addigra már teljesen összeomlott lelkileg, ezért 165 ezer forintos gyorskölcsönt vett fel egy pénzintézettől, majd 450 ezer, 176 ezer, illetve 207 ezer forintos áruvásárlási hitelt igényelt. Vetettek vele egy 192 ezer forint értékű laptopot és négy, összesen 200 ezer forint értékű mobiltelefont is hitelre. Mindezeken felül a lakására terhelt jelzáloggal hárommillió forint kölcsönt is felvett egy banktól, és ezt is odaadta a zsarolóknak. A két zsaroló szabadlábon védekezik, a Nagykanizsai Járási Ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott ellenük

Forrás: Origo, fotó: Sikerado.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.