Pesti Srácok

Nem kapta meg a Jobbik a nemzetbiztonsági bizottságot

Nem kapta meg a Jobbik a nemzetbiztonsági bizottságot

A nemzetbiztonsági bizottságra mentek rá Vonáék, végül a kulturális és a vállalkozásfejlesztési bizottságot kapták meg. Az ellenzék összesen öt bizottságot vezethet: kettőt-kettőt az MSZP és a Jobbik, egyet az LMP - írja az Index.hu. Péntek reggel ismét összeültek az új parlamentben frakcióval rendelkező pártok, hogy a csütörtöki tárgyalás után tovább egyeztessenek az új bizottsági struktúráról és a helyek elosztásáról. Az álláspontok eléggé merevek voltak, a legnagyobb gondot a Jobbik, illetve a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjának sorsa okozta. Ezt a pozíciót a törvény szerint egy ellenzéki képviselőnek kell betöltenie, a szokásjog alapján pedig mindig a legnagyobb ellenzéki párt delegálja az elnököt. A Jobbik azonban magának akarta ezt a tisztséget, ahogy négy évvel ezelőtt is próbálkoztak megszerezni. A többi pártnak ezzel nem csak a szokásjog felrúgása miatt volt problémája, hanem azért is, mert Vona pártjának nemzetbiztonsági szempontból kockázatos kapcsolatai is vannak - írja a hírportál.

A megegyezésről végül a fideszes Rogán Antal beszélt az újságíróknak: az ellenzék öt bizottsági elnöki posztot kapott, a többi tízet kormánypártiak vezetik majd. A Magyar Szocialista Párt delegáltja a nemzetbiztonsági és költségvetési bizottságot vezetheti. A nemzetbiztonsági bizottságot eddig is az MSZP-s Molnár Zsolt vezette – a legnagyobb esély arra van, hogy a jövőben is ő fogja. A Jobbik a kulturális és a vállalkozásfejlesztési bizottságot kapta. Az LMP a kezdetektől a fenntartható fejlődés bizottságának vezetését akarta, meg is szerezte.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.