Pesti Srácok

Nézőpont: Az MSZP szerepelt a legtöbbet a hírekben

Nézőpont: Az MSZP szerepelt a legtöbbet a hírekben

Az MSZP volt a hírműsorokban a legtöbbet szereplő párt - derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből. A szocialisták 11,3 százaléknyi megjelenéssel bírtak, ami 2,3 százalékponttal több, mint ami a Fidesznek jutott. Ám ennek egyáltalán nem biztos, hogy örültek - írja a vs.hu. A TV2, az RTL Klub, az m1 és a Duna TV hírműsorait, illetve az ATV és a HírTV esti főhíradóit vizsgáló elemzésből kiderül, a tíz legtöbb megjelenést eredményező ügyből a baloldalra olyan témák jutottak, mint a 352 megjelenést generáló Simon-Welsz-ügy, illetve a 86 megjelenéssel szép karriert befutó, az őszödi beszéd nyilvánosságra került aktáiról szóló hír.

Az elmúlt negyedévben a politikai tudósításokban a harmadik leggyakrabban szereplő párt az Együtt-PM volt (5,4 százalékkal), a negyedik a Demokratikus Koalíció, az ötödik a Jobbik (3,1 százalékkal), a hatodik pedig az LMP (3 százalékkal). Vezető hírnek számított még a paksi bővítés ügye (276 megjelenéssel), a rezsicsökkentés (243 tudósítással), a baloldal összefogásának folyamata (193 megjelenés) és az ukrán helyzet magyar aspektusai (153 megjelenés). Gazdaságpolitikai és szakpolitikai hírek inkább a közszolgálati csatornákon kaptak helyet, a politikai híreken belül pedig a pártpolitikai hírek nagyobb hangsúlyt kaptak (36,5 százalékos volt az arányuk). A Nézőpont szerint ez a választási kampánnyal, és a Simon-Welsz-üggyel, illetve Zuschlag-üggyel is összefüggésben lehet.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.