Pesti Srácok

Nincs megegyezés a bizottságok ügyében, a Jobbik felügyelné a titkosszolgálatokat

Nincs megegyezés a bizottságok ügyében, a Jobbik felügyelné a titkosszolgálatokat

Nem tudtak megállapodni a pártok a bizottsági szerkezet kialakításában szerdán a parlamentben - írja a hvg.hu. A hírportál szerint a Fidesz a kormányzati struktúrához igazítaná a bizottságok szerkezetét, és legfeljebb 15 parlamenti bizottságot akar, az ellenzék viszont több fontos területnek önálló testületet szeretne. Orbán Viktor május 5-én, a Fidesz-frakció alakuló ülésén nevezi meg az új frakcióvezetőt. A KDNP-nek lesz, a DK-nak és az Együtt-PM-nek nem lesz frakciója.

A három órán keresztül tartó pártközi egyeztetés után Vona Gábor Jobbik-elnök azt mondta: ahogy 2010-ben, úgy most is ragaszkodnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjához. Az LMP-s Schiffer András szerint ez a tanácskozáson nem hangzott el. Schiffer sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a Fidesz által javasolt 14 bizottság között nincs külön oktatási, energetikai vagy foglalkoztatási bizottság. Szél Bernadett többek között azt kifogásolta, hogy az energetika sehova nincs besorolva, így nem világos, hogy például a paksi bővítési szerződést ki tárgyalhatná és vitathatná meg. Az LMP nem kér parlamenti alelnöki posztot, egy bizottsági elnöki és 2 alelnöki tisztséget szeretnének. Az LMP a fenntartható fejlődés bizottságát szeretné vezetni, de személyt még nem neveztek meg a feladatra.

Rogán Antal a Fidesz részéről kifejtette: ők a kormányzati szerkezethez igazítanák a bizottsági szerkezetet, és a kisebb létszámú parlamentben indokolatlannak tartják 20 vagy annál több bizottság létrehozását, legfeljebb 15-öt tudnak elfogadni. A Fidesz javaslata a következő bizottságokat tartalmazza: törvényalkotási, igazságügyi, mentelmi, költségvetési, külügyi, honvédelmi és rendészeti, nemzetbiztonsági, nemzeti összetartozás, gazdasági, kulturális, népjóléti, fenntartható fejlődés, agrárbizottság, európai ügyek bizottsága. Az LMP-és Schiffer szerint "abszurditás, amit Rogán állít", mert nem a kormányhoz kell szabni a bizottsági rendszert, hanem azokhoz az ügyekhez, amelyeket a megválasztott képviselők fontosnak tartanak.

PestiSracok facebook image

Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy önálló foglalkoztatási bizottság legyen - mondta Mesterházy Attila a tanácskozás után. Továbbá azt akarják, hogy az önkormányzati kérdések, az uniós fejlesztések, az idősügy, az ifjúságpolitika, az energetika és a közlekedés nagyobb hangsúlyt kapjon a bizottságokban. Mesterházy nem ragaszkodik viszont ahhoz, hogy ezek önálló bizottságként működjenek.

Vonáék két jegyzői és egy alelnöki posztra tartanak igényt. Emellett két bizottsági elnöki és öt bizottsági alelnöki posztot akarnak. Vona kifogásolta, hogy az önkormányzatiság, a foglalkoztatás, az ifjúság és az energetika még a bizottsági elnevezésekben sem szerepel. Tehát nagyjából ugyanarra hívták fel a figyelmet, mint az LMP.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.