Pesti Srácok

Több százmilliós adócsalás miatt nyomoztak Welsz után a halálakor

null

Halálakor egy nagyon komoly adócsalási ügyben volt Magyarországon vádlott Welsz Tamás - tudta meg az Index. Mindez azt is jelenti, hogy a férfi mégsem volt olyan "védett", mint amilyennek üzleti partnerei és haragosai előtt láttatta magát.

A nemrég elhunyt férfit a Fővárosi Törvényszéken különösen nagy értékre elkövetett adócsalással vádolták, ami azt is jelenti, hogy több százmillió forint, de akár milliárdos értékre elkövetett bűncselekményről van szó. Azaz Welsz Tamást halálakor nemcsak Panamában - a vád szerint élettársával és egy harmadik férfival meghamisították egy ottani offshore cég papírjait -, de Magyarországon is börtön fenyegette. A büntetőügyben éppen tegnap lett volna a tárgyalás, csakhogy Welsz halálával az eljárás véget ér.

Az ügy azért is érdekes, mert korábban Welsz üzleti partnerei és haragosai sem tudtak arról, hogy a férfi ellen ilyen komoly büntetőügy lenne folyamatban idehaza. Sőt, az érdi vállalkozóról az a kép alakult ki, hogy „sérthetetlen", aki valamilyen védettséget élvez és ezért megússza az eljárásokat.

PestiSracok facebook image

Nemrég két szlovákiai magyar vállalkozó is a sajtó fókuszába került, akik lapinformáció szerint áfacsalási ügyletben utaztak és közös ügyleteik is voltak Welsz Tamással, akinek az volt a feladata, hogy a bűncselekményekhez politikai védelmet biztosítson. A szlovákiai magyar vállalkozók egyike eltűnt, a másik állítólag meghalt a Simon-botrány kellős közepén.

Az Index úgy értesült, a Simon-botrány kirobbanása után Welszt is szorongatni kezdték azok a partnerei, akik ekkortájt jöttek rá arra, hogy a férfi mégsem élvezhet teljes védelmet, sőt azzal, hogy a rendőrök és az ügyészek rászálltak, veszélyes lehet a számukra. Ez a félelmük be is igazolódott, miután közvetlenül a halála előtt Welsz dokumentumokat adott át a nyomozóknak.

Közben az Index megtudta, hogy a vállalkozó 715 millió forintot nem fizetett be az államkasszába, ezért már 2012-ben vádat emeltek ellene. Kiderült az is, Welsznek Bissau-Guineában is voltak adótartozásai, igaz, nem annyi, mint amennyivel Magyarországnak tartozott.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.