Pesti Srácok

Úgy tűnik, megmenekült a villamostender

Úgy tűnik, megmenekült a villamostender

A BKK megállapodott a spanyol gyártóval: már 2015-ben leszállítják a villamosok nagy részét, amiért cserébe még tíz rövid szerelvényt lehívunk az összesen 87 villamosra szóló szerződéses opcióból - írja az Index a Magyar Közlönyre hivatkozva. A hírportál szerint ezzel megmenekülhet az előző uniós költségvetési ciklusban elnyert támogatás, az újabb villamosokat pedig már a 2014-2020-as keretből finanszírozhatjuk. A keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 37 helyett 47 villamos érkezik majd Budapestre a következő években, és úgy tűnik, a már elveszettnek ítélt villamosbeszerzési 2007-2013-as uniós támogatás is megmenekült.

Az Index szerint a BKK egész márciusban tárgyalt a spanyol CAF-fal annak érdekében, hogy találjanak egy olyan konstrukciót, amivel meg lehet menteni a szoros határidő miatt veszélybe került uniós támogatásokat. Végül abban állapodtak meg, hogy a CAF felgyorsítja a gyártást, és 2015 végéig a villamosok „nagy részét” leszállítja, így lehívhatóak lesznek a 2007-2013-as támogatások. A spanyol cég cserébe azt kérte, a BKK hívjon le még 10 db rövid (34 méteres) villamost a 87 villamosra szóló szerződéses opcióból. Ennek biztosítására a BKK kormányelőterjesztést készített, amit a kormány elfogadott.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.