Pesti Srácok

Bajnai már az Orbán utáni korszakra gondol

Bajnai már az Orbán utáni korszakra gondol

„Hiányzott a baloldalról a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt-PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val” - Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt-PM vezetője az Origónak adott interjúban azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldől az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsőjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdődik az életében. Bajnai válaszaiból szemezgettünk:

Összeomlás után: szélsőjobb vagy Bajnai

„Én arról beszélek, hogy Orbán Viktor világa egyszer elkerülhetetlenül összeomlik, hiszen felélte az ország stratégiai tartalékait. Az viszont, hogy Orbán után a szélsőjobb ölébe hullik a hatalom, vagy egy normális Magyarországot építünk, a következő években dől el. Láttuk a mostani választáson, mi történik, ha hiányzik a hitelesség. Legalább egymillió szükséges szavazó számára a mi ajánlatunk nem volt választható. Új emberek, új szervezetek, új politika kell. Jelenleg az Együtt-PM körül található sok olyan új arc és új gondolat, amelyre igény van vagy igény lesz. És nekünk ez az ambíciónk: a demokratikus ellenzék, a progresszív oldal megújítása”.

PestiSracok facebook image

Rossz volt a megállapodás Mesterházyval

„Ennek vannak tanulságai valóban. Úgy tűnik, hogy az Együtt-PM volt a leginkább elkötelezett a 2014-es győzelemért, és ennek mi alárendeltük a párt céljait és a személyes ambícióinkat. Persze amikor az egész összefogást megkötöttük, nem látszott a Simon-ügy, a Zuschlag-ügy, az őszödi beszéd felmelegítése, amelyek sokat rontottak a közös lista esélyein, és minden rajta szereplőt egyformán sújtott”.

'44, Jobbik, vitatkozni kell a leleplezéshez

„A Jobbik egy szélsőséges párt, azoknak a mozgalmaknak a szellemi örököse, amelyek 1944-ben teljes pusztulásba vitték Magyarországot. A Jobbik szavazói nagyobbrészt nem a neonáci gondolatok miatt szavaztak a pártra, hanem mert elhitték a Jobbik hamis, fenntarthatatlan ígéreteit. Az eddigi struccpolitika, hogy nem konfrontálódunk velük, csődöt mondott. Itt van tehát az ideje, hogy valahogy eljussunk a szavazóikhoz, és leleplezzük a Jobbikot. Meg kell mutatni, hogy a divatos öltöny alól kilóg a gárdamellény, ahogy azt a minap a Gaudi-féle tüntetés is mutatta. Ennek a leleplezésnek az eszköze a vita”. A teljes

interjú itt olvasható

. Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.