Pesti Srácok

Edvin Martonnak is bissau-guineai útlevele van

Edvin Martonnak is bissau-guineai útlevele van

A Gépnarancs birtokába került Edvin Marton bissau-guineai útlevele, úgy tűnik tehát, hogy nem csak politikusok és üzletemberek szereztek be hamis iratokat Welsz Tamástól. A Gépnarancs informátora szerint Welsz Tamás több párt gazdasági holdudvarát is kiszolgálta az egészen a közelmúltig jól hasznosítható afrikai útlevelekkel. „A titkos pártfinanszírozásban közreműködő üzletemberek közül többen is az ügyfelei voltak. Szállított útleveleket „mezei” üzletembereknek is, akik csak saját profitjukat akarták növelni egy kis „okossággal” – számos cég ügyvezetője rendelkezett bissau-guineai útlevéllel és nyitott így céges bankszámlát Budapesten. Hozzájuk képest Edvin Marton, a híres zenész csak másodrendű szereplője a történetnek, őt csak azért emeltük ki, mert az ő útlevelének képét megszereztük és meg is tudjuk mutatni” - írja a hírportál.

martonka

A hegedűművész útleveléről egyébként már 2008-ban is beszámolt a magyar sajtó, mint a Blikk írta, a zenész az Aktívnak akkor azt állította, hogy guinea-bissaui állampolgárságot kapott, mert együttérez a szegény, AIDS és malária sújtotta vidéken élőkkel, sőt csomagokat is küld a nyomorgóknak. Az okmányt ugyanakkor a Simon-Welsz botrány új kontextusba helyezte, és mint a Gépnarancs is írja, igazán különös, hogy az útlevelet az "Edvin Marton" névre állították ki, holott ez nem a művész valódi neve, csupán művésznév.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Gepnarancs.hu, humorszerviz.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.