Pesti Srácok

Elkaszálták a tényleges életfogytiglant Strasbourgban

Elkaszálták a tényleges életfogytiglant Strasbourgban

Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt. A bíróság az emberölésért és rablásért elítélt Magyar László ügyében megállapította, hogy a későbbi szabadlábra helyezés eshetőségét kizáró ítélet magalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének előírásait. A strasbourgi bírák azt is megállapították, hogy a magyar hatóságok a 2002 és 2010 között, vagyis mintegy nyolc éven át elhúzódó eljárással megsértették az ügy ésszerű határidőn belüli elbírálásának a követelményét.

Ez utóbbi pont miatt, valamint az eljárási költségek megtérítésére több ezer eurót ítéltek meg Magyar Lászlónak, ám ami a tényleges életfogytiglani büntetés megítélését illeti, azzal kapcsolatban - azon túl, hogy kimondták e büntetésfajta emberi jogokat sértő mivoltát - nem rendeltek el egyéb szankciót. A Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit az ET-tagországok kötelesek végrehajtani. Törvénymódosítást ugyanakkor nem írhat elő a strasbourg-i bíróság, csak vagyoni, illetve nem vagyoni kártérítést szabhat ki. Európa számos tagállamának büntetőjogában létezik a felülvizsgálat lehetősége nélküli, vagyis ténylegesen letöltendő életfogytiglani szabadságvesztés jogintézménye.

Forrás: MTI, fotó: Blikk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.