Pesti Srácok

Hagyó ismét Strasbourghoz fordul

Hagyó ismét Strasbourghoz fordul

Elfogadjuk a döntést, hiszen nem tehetünk mást, de a BKV-ügy elsőfokú eljárási hercehurcája miatt Strasbourghoz fordulunk – reagált a Magyar Nemzetnek Kádár András ügyvéd a Kecskeméti Törvényszék tegnapi hivatalos bejelentésére, amely szerint július elsején ott folytatódik a büntetőper.

Az ügyáthelyezést alaptörvénybe ütközőnek minősítette tavaly decemberben az Alkotmánybíróság (AB), így az egész elsőfokú eljárás jogszerűtlen. Elvonták a törvényes bíróhoz való jogot, és a védekezéshez való jog is sérült attól függetlenül, hogy a két éve kezdődött per bírói tanácsának, a vezető bírónak tevékenységét minden tekintetben törvényesnek és korrektnek tartjuk – állította Kádár András. Szerinte az Emberi Jogok Európai Bírósága – ha nekik ad igazat – ismét kártérítést (Hagyó előzetes letartóztatása miatt csaknem négymillió forintot kapott) – ítél majd meg, de nem ezt tartják lényegesnek. – Születhet időközben bármilyen ítélet, elölről kell kezdeni majd az egész pert – emelte ki az ügyvéd.

A Kúria május 5-én döntött úgy, hogy ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert első fokon. Még a 2012. januári vádemelést követően Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke a bíróság leterheltségével indokolva kérte az Országos Bírósági Hivatal elnökét más perbíróság kijelölésére. Handó Tünde helyt adott az indítványnak, a vádlottakat védő ügyvédek többsége az AB-hoz fordult.

PestiSracok facebook image

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője lapnak tegnap azt mondta, július 1-je után szeptember 9-én a per korábbi anyagának ismertetésével folytatódik a kiemelt ügy, a jegyzőkönyvek felolvasása legalább öt tárgyalási napig tart majd.

Forrás: Mno.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.