Pesti Srácok

Kovács Béla tiszta vizet önt a pohárba

Kovács Béla tiszta vizet önt a pohárba

A kémkedéssel meggyanúsított jobbikos képviselőt annyira megrázták az elmúlt időszak történései, hogy az kis híján az életébe került. A politikus az alfahir.hu-nak adott interjújával szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, megismertetni az igazságát és választ adni a miértekre. A pestisrácok.hu az ügyben a sajtóban elhangzott legismertebb konspirációs elméletekre adott válaszokból szemezgetett.

Kovács Béla az interjúban elmondta, hogy 1981-től járt a moszkvai IMO-ra, ahol 1986-ban végzett.

"Erről az intézményről azt mondják, a KGB-seket képezte ki, ez egyértelmű hazugság. Az viszont tény, hogy az orosz diplomaták és külkereskedők gyerekei tették ki a diákok 70 százalékát."

PestiSracok facebook image

Veres Tibor, a Wallis tulajdonos-vezérigazgatója is azon az évfolyamon tanult, ahol ő.

- Akkor ő is "ügynök"? kérdésre Kovács Béla azt válaszolta:

"- Nagy játékos, az biztos. MSZP-közeli vállalkozóként a Fidesszel is jó kapcsolatokat ápol, akik bár sokat tudnak róla, nem bántják. "

"- Vasárnap mindig fociztunk, ide eljárt Veres Tibor és Molnár Gyula is, a XI. kerület volt szocialista polgármestere. Ő egy textilipari intézetbe járt, nem maradt a szakmájában... Az ott élő magyarok között egyébként nem volt összetartás, ugyanazt tapasztaltam, mint most az EP-képviselőknél. "

Kovácsot a 27. születésnapján hívták be katonának, egy nappal az esküvője után. A felderítő zászlóaljhoz sorozták be.

"Itt az újabb csemege a sajtónak. Fél évet töltöttem ott, majd később Rétságra kerültem csapatszolgálatra. Ekkor már törvény volt arra, hogy a házasokat 50 kilométeren belül kell elhelyezni, Rétság sokkal messzebb volt. Besokalltam, és miután leszereltem, 1988-ban feleségemmel együtt elhagytam az országot."

A következő állomás Bécs volt. A politikus ott hozott létre egy céget, ami Oroszország és Japán közötti ügyletekkel foglalkozott.

"Ekkoriban járt le a feleségem szovjet útlevele, hosszabbítási kérelmét azonban elutasították, szovjet állampolgárságától pedig megfosztották. Ekkor szerzett osztrák állampolgárságot. Sok évvel később aztán az oroszt is visszakapta, a Tokiói orosz nagykövetségen."

Kovács számtalan külföldi kapcsolattal rendelkezik, ami alapot adhatott a vádakra is.

"... valóban rengeteg diplomatával és külföldi politikussal tartom a kapcsolatot, és mint az EU és Oroszország közös Energetikai Bizottságának az elnöke, nyilván oroszokkal is. A kémvádakat természetesen visszautasítom, aljas rágalmaknak tartom. Számomra már teljesen egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik. Egyébként úgy értesültem, hogy egy lett politikus ellen épp ugyanilyen jellegű támadás zajlik, de más országokban is elképzelhetőek a jövőben hasonló esetek. Teljesen világos az is, hogy az oroszbarátnak titulált politikusokat próbálják levadászni."

"Biztos vagyok benne, hogy semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre arról, hogy kémtevékenységet folytattam volna, ártatlan vagyok. Szánalmas a Magyar Nemzet legújabb cikke is, melyben "leleplezik", hogy egy KGB-ügynökkel találkozom. Én lennék a szuperkém, a kiképzett KGB-s pedig ennyire buta lenne? Őt kapják el, aztán mivel a megfigyelése alatt találkoztam vele, engem vesznek elő. Ez nevetséges. Egyébként pedig nem tudhattam, hogy ügynök, nem volt a homlokára írva. "

Újabban Kovács tulajdonában álló 100 milliós ingatlanról is cikkezik a sajtó.

"- A pilisszentkeresztesi házam közel sem ér 100 milliót. A sajtóban megjelent hazugságokkal szemben a házat 52 millió forintért vásároltuk még 2010 decemberében, ekkor már EP-képviselő voltam. Három tulajdonosa van, feleségem, anyósom és én. A vételárat részben két ingatlan eladásából, részben pedig magánhitelből fedeztük, ráadásul részletfizetésre vásároltuk meg. Életveszélyes állapotban van, épp a napokban közölték velem a szakemberek, hogy az egészet le kell bontani, mivel statikailag felújíthatatlannak minősítették."

A jobbikos EP-képviselőjelölt az interjú végén megjegyezte, minden érintett sajtótermék vagy vádaskodó politikus esetében jogi útra fogja terelni az ügyet.

A teljes interjú az alfahir.hu-n olvasható

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.