Pesti Srácok

Levelet írt Welsz élettársa, a könyvet sem ússzuk meg

null

Mintegy másfél hónappal Welsz Tamás halála után élettársa, Horthy Andrea "elunva a minden alapot nélkülöző híreszteléseket", levélben tudatta a hvg.hu-val, mit gondol az ügyről. Cáfolta azt is, hogy kisemmizheti vagyonából párja kislányát. „Az ex a váláskor – 2009-ben – 70 millió forint értékben kapott végkielégítést” – írta a hírportálnak megküldött levelében. „Ebből az összegből 45 millió volt csak a ház, amit utána még fel is kellett újítanunk neki. Mellé kapott egy csinos, új Mercédeszt és 15 milliónyi készpénzt. Az Adrián horgonyzó Azimut jachtot adtuk el, hogy tisztességesen ki legyen fizetve." „Kezd egy kicsit elharapózni a rémhírkeltés a sajtóban. Nagyon nem akartam belemenni egy nyilvános adok-kapokba, de nem nagyon hagynak más lehetőséget, bár a születőfélben lévő könyv érdekeit nem ez szolgálja” – írta a hvg.hu-nak Horthy, felfedve, hogy hamarosan teljes részletességgel a nyilvánosság elé tárja, miként élt mintegy másfél hónapja meghalt párja.

Welsz Tamás a Simon Gábor-ügy érintettje volt: az adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsított volt szocialista politikusnak állítólag ő szerezte azt a bissau-guineai útlevelet, amellyel a MagNet Bank Andrássy úti fiókjában számlát nyitottak és elhelyeztek rajta 75 millió forintot.

A hvg.hu teljes cikke itt olvasható. Fotó: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.