Pesti Srácok

Lincselési kísérletnek nevezték a Pásztor elleni támadást

Lincselési kísérletnek nevezték a Pásztor elleni támadást

Elítélte a Pásztor István elleni budapesti inzultust Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke és Jelko Kacin, az Európai Parlament (EP) szerbiai jelentéstevője is – írja az MTI. Korhecz Tamás azt írta közleményében: az MNT megdöbbenéssel értesült arról, hogy kedden kora délután Budapesten, „magukból kivetkőzött tüntetők egy csoportja megtámadta, inzultálta és sértegette” Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági képviselőház elnökét. Jelko Kacin, az EP szerbiai jelentéstevője is a leghatározottabban elítélte a Pásztor Istvánnal történteket:

„Az egyik európai uniós tagállam fővárosának a központjában, a parlament épülete előtt fényes nappal történt lincselési kísérlet elfogadhatatlan, és mindenképpen szankcionálni kell” – áll Kacin közleményében. Kacin hangsúlyozta, hogy a magyar nacionalisták támadása is azt bizonyítja: napról napra harcolni kell a demokráciáért és a nyílt társadalomért.

„Manapság annak a jelenségnek lehetünk a tanúi, amely a szélsőjobboldali pártok megerősödéséből ered, és európaiakként ennek útját kell álljuk” – szögezte le Kacin. Az ET-jelentéstevője hozzátette: büszke arra, hogy pénteken az ő meghívására Pásztor István részt fog venni az Európa Napja alkalmából tartandó rendezvényen a magyar határnál fekvő szlovéniai Dobrovnik településen. A magyar rendőrség garázdaság miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz, a BRFK szerint a képek és felvételek alapján ismert az elkövető.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: VMSZ

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.