Pesti Srácok

Népszabadság: Tiborczéknak bejött a földosztás

Népszabadság: Tiborczéknak bejött a földosztás

A Népszabadság szerint az „irányított földosztás” módszerével jutott Fejér megyében állami földekhez Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő vejének a családja. Legalábbis a napilap szerint ez derül ki Szabó Rebeka, az Együtt–PM szakpolitikusa friss elemzéséből, amelyet a volt képviselő pártja honlapján tett közzé. Az adatok szerint Tiborcz testvére négy pályázatot nyert meg a szubjektív pontok segítségével, olyanokat utasítva maga mögé, akik az objektív szempontok alapján adható pontokból lényegesen többet gyűjtöttek. A Fejér megyei földbérlet-anomáliákra először Ángyán József, az előző Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára hívta fel a figyelmet. Ángyán szerint Fejérben három csoport összesen 61 pályázatot nyert meg, felosztva maguk között a megyét úgy, hogy az egyes érdekkörök egyszer sem indultak egymás ellen ugyanazon a pályázaton. Tiborcz Eszter, a miniszterelnöki vej, Tiborcz István testvére a Népszabadság szerint „csupán" a hatodik legnagyobb nyertes lett a megyében, de Bicske térségében gyakorlatilag mindent vitt (az érintett földterületek csak közigazgatásilag tartoznak Bicskéhez, valójában a Csabdin működő Tiborcz-kúria szomszédságában vannak).

Ahogyan Szabó Rebeka lapunknak elmondta, a pályázatokban a legtöbb bírálati szempont objektív, hiszen a pályázó vagy fiatal gazda, vagy nem, és a helyben lakás vagy a családi gazdálkodói státusz esetében is ugyanúgy csak két variáció lehetséges. A gazdálkodási terv viszont egy szöveges leírás, amelynek a pontozására semmilyen konkrét, rögzített támpontjuk nincs a bírálóknak: annyi pontot adnak rá, amennyit akarnak. A súlya viszont hatalmas: az egész pályázatra összesen adható 383 pont közül 150-et lehet a gazdálkodási tervre szerezni, miközben például azért, mert fiatal gazda a pályázó, mindössze 10 pont jár. Vagyis az összpontszám 40 százalékát egy megfoghatatlan és megtámadhatatlan értékelési szempont szerint osztják ki – fogalmaz a napilap. Ez volt – többek között – Tiborcz Eszter szerencséje is: az általa beadott négy pályázat mindegyikében a szubjektív pontokkal előzte meg a vetélytársait. Pontosan ugyanígy járt egyébként a miniszterelnök sportbarátjának, Mészáros Lőrincnek a cége is (a megye három legnagyobb nyertesének egyike): a gazdálkodási tervre kapott maximum-közeli pontszámokkal utasított maga mögé számos helyben élő fiatal gazdát, illetve családi gazdálkodót.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Bors

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.