Pesti Srácok

Norvég Alap: eldurvult a konfliktus

Norvég Alap: eldurvult a konfliktus

Adószámának visszavonásával – gyakorlatilag a működés ellehetetlenítésével – fenyegette meg a Kehi az Ökotárs Alapítványt (a Norvég Civil Alap pályázati forrásait kezelő konzorcium vezetőjét), ha nem adják át a hivatal által kért dokumentumokat - írja a vs.hu. A hírportál szerint a Kehi azt közölte az alapítvánnyal: „amennyiben az Ökotárs a jogszabályban előírt adatszolgáltatási és együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az államháztartási törvény szabályai szerint egyrészt eljárási bírsággal sújthatják a szervezetet, másrészt pedig kezdeményezhetik az adóhatóságnál az alapítvány adószámának felfüggesztését".

Móra Vera, az alapítvány vezetője a Népszabadságnak megerősítette a hírt,értelmezni ugyanakkor nehezen tudta: szerinte a vita nem az állam és az Ökotárs, hanem a magyar és a norvég kormány között zajlik, ők pedig eddig is eleget tettek minden adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A Norvég Civil Alap pályázati rendszere magyar viszonyok között páratlan átláthatóság mellett működik, amiről bárki meggyőződhet, aki ellátogat a norvegcivilalap.hu honlapra: a támogatott projektekről nemhogy a Kehi, de bármely internethasználó hozzájuthat az összes releváns információhoz. Amiket ezen felül a Kehi kér (az Ökotárs illetve a támogatott szervezetek által a Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda számára küldött jelentések), azok a kormányközi megállapodások illetve az alap működését szabályozó szerződések szerint nem tartoznak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalra, aminek legfőbb oka, hogy a pályázati rendszer egyetlen fillérnyi magyar közpénzt sem kezel.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.