Pesti Srácok

„Orbán kegyelmet kért az akácnak, Barroso megadta”

„Orbán kegyelmet kért az akácnak, Barroso megadta”

Az energiabiztonság kérdése és a magyar akác ügye is téma volt Orbán Viktor és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének szerda esti berlini tárgyalásán, közölte Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külgazdasági államtitkára az Indexnek azt mondta: „A miniszterelnök kegyelmet kért a magyar akácoknak, és José Manuel Barroso ezt meg is adta”. Az akácügyet a fidesz EP-képviselője, Glattfelder Béla kezdte, amikor azt mondta: meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását.

Az MSZP erre válaszul azt közölte: egyetlen európai testület sem akarja korlátozni a fehér akác termesztését, azaz a Fidesz ostobaságán kívül senki nem veszélyezteti a magyar akácot. Az MSZP szerint az Európai Unió tagállamainak csak nyilatkozniuk kell arról, milyen körülmények között akarják visszaszorítani a más növények kárára terjeszkedő fajokat. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak egy éve van arra, hogy kialakítsa az akáccal kapcsolatos álláspontját, amit az Európai Unió tiszteletben fog tartani, sőt azt fogja támogatni.

A megbeszélésen fontos téma volt az energiabiztonság kérdése. Orbán Viktor világossá tette: Magyarország mély aggodalommal tekint Európa energiabiztonsági helyzetére, ezért a jelenleginél erősebb, közös energiapolitikát szorgalmazott José Manuel Barrosónál. A magyar miniszterelnök szerda este Berlinbe utazott, csütörtök délután megbeszélést folytat Angela Merkellel is.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: Index

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.