Pesti Srácok

Ron Werber: Molnár adjon hálát Istennek, hogy nem beszélek

null

Molnár Zsolt adjon hálát Istennek minden egyes napért, amikor nem nyitom ki a számat – üzente az Indexen keresztül az MSZP korábbi kampányfőnökének Ron Werber. Az Izraelben élő politikai tanácsadó, miután a telefonbeszélgetés során többször is megismételte a fenyegető mondatot, azt mondta: az az MSZP-ben terjedő pletyka ugyan nem igaz, hogy ütésváltásra is sor került volna kettejük között, de az tény, hogy kőkemény vita zajlott le a Jókai utcai székház irodájában, amikor márciusban információt kaptak Rogán Antal lakásügyéről. Werber azonnal használni akarta a muníciót, Molnár viszont meg akarta akadályozni a „negatív kampányt”.

A külföldi tanácsadó leszögezte, „egyelőre” nem akar a nyilvánosság előtt beszélni az országgyűlési választás előtti hetekben Molnár Zsolttal kialakult konfliktusáról. A kampányról szóló részletes jelentését a következő hetekben írja meg, és eljuttatja Mesterházy Attila pártelnöknek.

Az Index információi szerint az MSZP, amely az ellenzékben töltött négy év ellenére sorban kapta a korrupciós támadásokat három hetet ült azokon az információkon, amelyek a Simon- és a Zuschlag-ügy után az egyetlen komolyabb fideszes botrányt elindították. Meddő viták zajlottak arról, hogy érdemes-e, vagy egyáltalán szükséges-e felhasználni ezeket az információkat. Ebben a huzavonában mérgesedett el az ellencsapást sürgető Ron Werber és a kormánypárti politikusokkal ujjat húzni nem akaró Molnár Zsolt vitája.

PestiSracok facebook image

forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.