Pesti Srácok

Szász Jenő: Ezt nem nézhetik meg, nem szeretnénk, ha Bukarestben olvasnák (videóval)

Szász Jenő: Ezt nem nézhetik meg, nem szeretnénk, ha Bukarestben olvasnák (videóval)

Monstre sajtótájékoztatón mutatta be tegnap a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tevékenységét az intézet vezetése, köztük az elnök, Szász Jenő. A volt székelyudvarhelyi polgármester és az Erdélyi Magyar Néppárt alapítója tavaly óta irányítja az évente több mint egymilliárd forintból gazdálkodó kutatóintézetet, ám tevékenységét az Romániai Magyar Demokrata Szövetség felső vezetéséhez szoros szálakkal kötődő Transindex.ro, illetve a HVG online kiadása folyamatosan támadja. Néhány héttel ezelőtti cikkeikben egyenesen fantomszervezetnek titulálták a kutatóintézetet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök egyébként a kormány legfontosabb háttérintézményének nevezett.

A kutatóintézet impozáns, fővárosi, Bajcsy-Zsilinszky úti székházában Szász Jenő a PolgárPortál tudósítása szerint arról beszélt: "2010 óta a nemzeti kormány elsődleges feladatának tartja a határon túli magyarság összefogását. E cél elérésére hozta létre a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyedülálló és hiánypótló intézet a magyar közigazgatásban, a nemzetegyesítés ügyét kívánja szolgálni, célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összefogásával, az élet valamennyi területén egy egységes hálózatot hozzon létre."

Szász Jenő legfőbb feladatuknak a nemzetegyesítést, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogását, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozását, egy szociális háló szövését. E hálózat kiépítése állítása szerint folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is létrejött a megállapodás.

PestiSracok facebook image

Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont "minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni." Kiemelte, fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia. Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.

Az elnök számos kutatási háttéranyagot és az intézet által felkarolt falufejlesztő, összetartozást erősítő, gazdasági jellegű programokat bemutató brosúrákat adott át az újságíróknak. Elmondta, a Bajcsy-Zsilinszky út 52. alatt berendezett kiállítótérben sorra mutatják be a külhoni magyar festők és képzőművészek munkáit, a tárlatot bárki megtekintheti. Mutatott olyan, 2030-ig szóló, a magyar nemzet erősödését és sokasodását célzó stratégiát bemutató kutatási anyagokat is, amelyeket csupán - mint mondta - azért nem ad át a sajtónak, mert nem cél, hogy a terveket Bukarestben, vagy Belgrádban olvassák.

A PolgárPortál videóriportja:

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.