Pesti Srácok

Ügyészség: még több adót csalhatott el Simon Gábor

Ügyészség: még több adót csalhatott el Simon Gábor

Folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábort a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán; a hatóság közleménye alapján a volt szocialista politikussal közölt gyanúsításokat módosították - közölte a PestiSracok.hu-val Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint a módosított gyanúsítás a korábban közölt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítését nem változtatta meg, azonban a most közölt tényállás lényege szerint a vagyoni hátrány mértéke magasabb. EmellettSimon Gábortaz ügyészség öt rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítja.

A Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor terhére rótta, hogy a korábbi gyanúsításban foglalt, osztrák bankszámlán elhelyezett összegeken túl egy másik osztrák bankszámlán elhelyezett euró összeg, valamint az általa vásárolt üdülőingatlan és lakóingatlan ellenértékeként kifizetett forint összeg is olyan ismeretlen forrásból keletkezett jövedelméből származott, amelyeket a tárgyévekben benyújtott adóbevallásaiban nem tüntetett fel, és amelyek után az adót nem fizette meg. Erre figyelemmel a korábbi gyanúsításhoz képest a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány magasabb összegű, közel 100 millió forint - tartalmazza a közlemény.

PestiSracok facebook image

A módosítás szerint bővült a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos megalapozott gyanú tényállása annyiban, hogy Simon Gábor a korábban ismertté vált bankszámlája mellett nem tett eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének további, szintén osztrák bankszámlákon tulajdonaként szereplő, százezer eurós nagyságrendű összegek vonatkozásában - írta Keresztes Imre. Az újonnan közölt gyanúsítás szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámla-nyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el "Gabriel D" névaláírással. Erre figyelemmel a korábbi három rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti gyanúsítás öt rendbelire emelkedett. Simon Gábor a módosított gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, és a vallomástételt megtagadta.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. Simon Gábor a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás előtt koncepciózusnak nevezte az eljárást, és azzal magyarázta, hogy baloldali képviselőként "szálka a hatalom szemében". Azt mondta: tiszta a lelkiismerete, és megvédi magát, valamint az ügy többi érintettjét.

Simon Gábort március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban megszüntette a kényszerintézkedést és házi őrizetét rendelte el.

Forrás: MTI

Fotó: híradó.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.