Pesti Srácok

Volt KGB-ügynöknek adhatott át információkat Kovács Béla

Volt KGB-ügynöknek adhatott át információkat Kovács Béla

Egy most is aktív, volt KGB-s ügynökkel osztott meg információkat a jobbikos Kovács Béla – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a jobbikos európai parlamenti képviselő a lebukásáért is az orosz személlyel tartott kapcsolatát hibáztathatja.

Az újság információi szerint a szovjet diktatúra állambiztonsági szervezetének, a KGB-nek az egyik, jelenleg is aktív ügynökével tartott kapcsolatot a kémbotrányba keveredett jobbikos Kovács Béla. A Magyar Nemzet úgy értesült, külföldi jelzés alapján a magyar polgári kémelhárítás az orosz személyre vonatkozóan gyűjtött adatokat, amikor Kovács Béla is a szolgálatok látókörébe került. A jobbikos politikus rendszeresen találkozott a szóban forgó orosszal. Úgy tudjuk, ráadásul Kovács Béla tökéletesen tisztában volt azzal, kivel tart fenn kapcsolatot, ezt támasztja alá az is, hogy a találkozókra konspiratív körülmények között került sor. Kovács kényesen ügyelt rá, nehogy bárki tudomást szerezzen az „információátadásokról”. Amíg a „célállomáshoz” elért, többször váltogatta a taxikat és a tömegközlekedési eszközöket.

A teljes cikk itt található.

PestiSracok facebook image

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.