Pesti Srácok

Kúria: Semmis az árfolyamrés a Kásler-ügyben

Kúria: Semmis az árfolyamrés a Kásler-ügyben

Kimondták az ítéletet: a devizavételi és a devizaeladási árfolyam alkalmazását előíró szerződési feltétel, vagyis az árfolyamrés semmis. Az OTP-nek meg kell fizetnie a felperes számára a felülvizsgálati eljárási költséget, írta a Portfolio.hu. Az OTP árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén 1,9 százalékot csökkent az ítélethirdetés után. Bár az ítélet csak Kásler Árpádék OTP-s devizahitelét érinti, hatással lesz más devizahiteles-perekre, a Kúria ősszel várható devizahiteles jogegységi döntésére és így a kormány későbbi devizahiteles-csomagjára is. Emellett bár az árfolyamrésről szól a konkrét ügy, a Kúria korábbi jelzése alapján következtetni lehet belőle az egyoldalú kamatemelések sorsára is.

Kásler Árpádék egyrészt azt kifogásolták, hogy devizahitelüknél az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg, és terhelte rájuk. Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forint összegét az OTP az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét. 2011 eleje óta egy rendelet értelmében a lakáshitelek törlesztőrészletét kötelezően saját középárfolyamukon (ennek hiányában a hivatalos MNB-árfolyamon) számítják a bankok, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél azonban jellemzően fennmaradt a teljes árfolyamrés alkalmazása.

Az Index teljes cikke itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.