Pesti Srácok

Limnológiai Intézet: kiváló a Balaton vízminősége

Limnológiai Intézet: kiváló a Balaton vízminősége

A Balaton ökológiai állapota és vízminősége egyaránt kiváló - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének hidrobotanikai osztályvezetője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Présing Mátyás ugyanakkor kizárta a közvetlen összefüggést a halpusztulás és a Magyar Úszás Napját követő megbetegedések között. A halpusztulás okait még vizsgálják - tette hozzá. A biológus elmondta, hogy legutóbb hétfőn, valamint két héttel korábban vettek vízmintát a Balatonból, és ökológiai szempontból mindkét alkalommal kifogástalannak bizonyult a víz. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy emberi egészséget veszélyeztető szennyezés nem juthatott a Balatonba - jegyezte meg.

Felidézte, hogy a népegészségügyi szolgálat a rendezvény előtt két nappal vett minta alapján versenyre alkalmasnak ítélte a vizet, ám ez alatt a két nap alatt is bármi történhetett. Ez ugyanis egy nagy partszakasz, ahol tömegek fordulnak meg és intenzív fürdőélet zajlik - hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népegészségügyi vizsgálat befejezéséig az okról csak találgatni lehet - fűzte hozzá. Présing Mátyás végül hangsúlyozta: mindenkit arra bátorít, hogy nyugodtan fürödjön a Balatonban.

PestiSracok facebook image

Korábban többen megbetegedtek miután szombaton részt vettek a Magyar Úszás Napja elnevezésű rendezvényen Balatonfüreden. Az olimpiai bajnok Risztov Évát és a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer megvizsgáltatta a víz minőségét.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal több szakigazgatási szervezete is vizsgálja a fertőzéses megbetegedések okát.

mti / fotó: szeged.hu

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.