Pesti Srácok

Megszüntette a bíróság a kényszerintézkedést Budaházy Györggyel szemben

Megszüntette a bíróság a kényszerintézkedést Budaházy Györggyel szemben

Megszüntette a kényszerintézkedést Budaházy Györggyel szemben az ellene és társai ellen terrorcselekmény vádjával folyó elsőfokú büntetőperben a Fővárosi Törvényszék pénteken - közölte az elsőrendű vádlott védője, Szikinger István.

Budaházy Györgyöt 2009 júniusában fogták el és helyezték előzetes letartóztatásba azért, mert a gyanú szerint 2007 elején létrehozta, majd vezette a Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot abból a célból, hogyországgyűlési képviselők elleni támadásokkal befolyásoljanak parlamenti döntéseket.

A büntetőper a Fővárosi Bíróságon 2011 márciusában kezdődött el 17 vádlott ellen. Budaházy György előzetes letartóztatása több mint két évig tartott, 2011 szeptemberében a bíróság házi őrizetet rendelt el helyette, amelyet később lakhelyelhagyási tilalomra enyhített. A bíróság pénteki döntése értelmében már nincs ellene érvényben kényszerintézkedés. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, de ennek nincs halasztó hatálya - tette hozzá Szikinger István, aki elmondta azt is, hogy a fél évtizede tartó büntetőeljárásban még mindig van olyan vádlott, akivel szemben kényszerintézkedés van érvényben.

PestiSracok facebook image

A bíróság pénteken fegyverszakértőt és - titkosszolgálati eszközökkel rögzített telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban - hangszakértőt hallgatott meg - közölte az ügyvéd. A büntetőper július elején újabb szakértők meghallgatásával folytatódik. Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy mikor várható elsőfokú ítélet, azt mondta: a bizonyítás állását figyelembe véve jó esetben ez év vége felé.

A vád szerint a Budaházy György által vezetett Magyarok Nyilai számos Molotov-koktélos, illetve fegyveres támadást hajtott végre 2007-2009-ben a kormánypártok székháza, kormánytagok és országgyűlési képviselők otthona ellen azért, hogy megfélemlítse a szocialista-szabad demokrata parlamenti többséget. Támadás érte egyebek mellett a Gyurcsány-kormány titokminiszterének, Szilvásy Györgynek, Hiller István szocialista oktatási miniszternek és Kóka János szabad demokrata frakcióvezetőnek az ingatlanát. Személyi sérülés többnyire nem történt, ám Csintalan Sándort - az egykori szocialista politikus a vádbeli cselekmények idején már a HírTV műsorvezetője volt - az ügyészség szerint Budaházy György utasítására súlyosan bántalmazták otthona közelében. A vádlottak az eljárásban többnyire tagadták bűnösségüket.

Budaházy György neve 2002-ben vált ismertté, amikor a választási eredmények elleni tiltakozásul néhány társával lezárta az Erzsébet hidat. A következő években tüntetéseket szervezett, és számos eljárás folyt ellene. Néhány - az 2006. őszi események idején és a következő hónapokban közzétett - internetes írása miatt például jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt, de abban az ügyben a Kúria végül két évvel ezelőtt, 2012 júniusában bűncselekmény hiányában felmentette. Akkoriban a Kúria a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indított büntetőügyben pénzbüntetéssel sújtotta Budaházy Györgyöt. Részben neki adtak viszont igazat az általa a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen egy tíz évvel korábbi rendőri intézkedés miatt indított polgári perben.

Forrás: MTI

Fotó: 168 Óra

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.