Pesti Srácok

Mno: Homályban Bajnaiék támogatói

Mno: Homályban Bajnaiék támogatói

Csak rágtam a gittet és összeszűrtem a levet – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Bajnai Gordon a hét végi Bilderberg-találkozóról. A napilap szerint a Haza és Haladás Egyesület mintegy 440 millió forintnyi támogatást kapott tavaly, ám a támogatók kilétét csak július végén fedik fel. Bajnai állítása szerint nem tartott előadást a Dániába összehívott, vezető politikusokat és gazdasági szereplőket felvonultató Bilderberg-találkozón. Arról, hogy Magyarországról egyedüliként miért őt hívták meg a zárt ajtók mögött tartott konferenciára, Bajnai úgy vélekedett: „minden bizonnyal a Magyar Nemzetben az elmúlt 12 hónapban legtöbbször említett politikusként figyeltek fel rám”. Az mno.hu korábban megkérdezte Csath Magdolna közgazdászt, hogy mi kerülhet szóba a titkos találkozón. Csath azt mondta, a csoport tagjai ezeken a találkozókon hangolhatják össze azt a stratégiát, amellyel saját érdekeiknek érvényt szerezhetnek a világban. De – mint hangsúlyozta – egy összehangolt nemzetközi támadást is megszervezhetnek hazánk ellen. A volt kormányfő bilderberges szereplése tegnap a parlamentben is téma volt.

„Arról a Bajnai Gordonról van szó, aki a 2010-es választásokat követően eltűnt Magyarországról, két évig turnézott az Egyesült Államokban, úgy jött haza, hogy nemcsak pártot alapított Együtt 2014 néven, hanem egy Haza és Haladás nevű alapítványt is, amelyről immár azt is tudjuk, hogy támogatást kapott az egyik legbefolyásosabb amerikai alapítványtól, a Demokrata Párt háttérintézményeként működő Center for American Progresstől (CAP)” – hívta fel a figyelmet a jobbikos Gyöngyösi Márton a hétfői parlamenti ülésen (saját pártja orosz kapcsolatairól ugyanakkor nem beszélt - szerk.). Az mno.hu szerint hétfőn kiderült az is, hogy mintegy 440 millió forintnyi támogatást kapott tavaly a Haza és Haladás Egyesület, amelynek Bajnai Gordon az egyik alapítója. Május 27-én elfogadott beszámolója szerint az egyesületnek összesen 447 milliós bevétele volt 2013-ban, ebből 439 millió forint jött össze különböző támogatásokból, ám hogy ezek honnan, kitől származnak, egyelőre nem tudható.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.