Pesti Srácok

Nem akar fizetni az állam az ártatlanul ült "anyagyilkosnak"

Nem akar fizetni az állam az ártatlanul ült "anyagyilkosnak"

„Anyagyilkosság vádjával” ártatlanul előzetes letartóztatásban töltött 23 hónapért egy fillér sem jár sem vagyoni, sem pedig nem vagyoni kártalanítás címén Schönstein Sándornak – legalábbis ennek kimondását kéri a Debreceni Járásbíróságtól ellenkeresetében az államot képviselő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Népszabadság szerint. A Balla Irma-gyilkosságról van szó. Schönstein, a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni önkormányzati képviselő fia az ártatlanul előzetesben töltött időszak miatt perli az államot. Édesanyja meggyilkolásának feltételezett időpontjában Schönstein az otthonától húsz kilométerre lévő Bagaméren szalonnát sütött barátaival. „Érzelemmentes viselkedése miatt” terelődött rá a gyanú, „nem úgy viselkedett, ahogy hasonló helyzetben az emberek szoktak” – ilyen és hasonló érvekkel bizonygatták az igazukat a rendőrök.

Először egy évvel a gyilkosság után tartóztatta le a bíróság. Noha semmiféle elfogadható bizonyíték nem volt ellene, 2010-ben első fokon 12 év fegyházra ítélték. Azonban 2011-ben a Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el, egyúttal szabadlábra helyezte Schönsteint. Aztán újra letartóztatták, majd a megismételt eljárás végén felmentették. Schönstein vagyoni és nem vagyoni kártalanítás címén az előzetes letartóztatásban töltött két évért, az ott elszenvedett egészségkárosodásaiért kevesebb mint húszmillió forintra perli az államot.

A Népszabadság szerint az állam láthatóan nem akar fizetni, de legalábbis húzza az időt. Ellenkeresetében ugyanis az államot képviselő szaktárca „a rendelkezésére álló adatok alapján” vitatja az igény jogalapját. A következő mondatban azonban már azt írja, hogy „a jogalap megállapíthatóságának esetére a nem vagyoni kártalanítási igényt eltúlzottnak, a vagyoni követeléseit pedig megalapozatlannak tartjuk, ezért kérjük a T. Bíróságtól a kereset elutasítását és az alperes (azaz az állam) javára perköltség megállapítását”.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Nol.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.