Pesti Srácok

Nyomorúságos éve volt Pintér Sándornak

Nyomorúságos éve volt Pintér Sándornak

Közzétették a kormánytagok 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásainak nagyon rövid kivonatát a kormány honlapján csütörtökön - írja az Index. Az egyoldalas adatlapokon csak az van rajta, mennyi volt az összevont adóalap és annak adójának összege, mennyi volt az adókedvezmények összege, valamint az esetleges külön adózó jövedelmek (ez származhat például eladásból, befektetésből, osztalékból, árfolyamnyereségből) és azok adójának összege. Orbán Viktor keresete 2013-ban 16 millió 632 ezer 801 forint volt, ami után 2 millió 661 ezer 248 forint adót fizetet be. Az adókedvezmények rubrikájába nem írt semmit.

Pintér Sándor belügyminiszter jövedelmében drámai visszaesés látható. Pintér, aki hagyományosan a legjobban kereső kormánytagnak számított, 2013-ban mindössze 13 millió 306 ezer 950 forintos összevont adóalapot, és 362 ezer 40 forintnyi külön adózó jövedelmet tudott felmutatni. Ehhez képest az eggyel korábbi bevallásában a 16 millió 235 ezer 691 forintos összevont adóalap mellett a külön adózó jövedelme 503 millió 444 ezer 052 forint volt (tavaly valószínűleg már nem kapott pénzt a négy éve eladott biztonsági cége után).

Az Index frissülő cikke itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.