Pesti Srácok

Rogán: A bankoknak szembe kell nézniük azzal, hogy mit tettek a magyar emberekkel

null
Rogán Antal bejelentette, az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amelyet a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el. Fotó: origo.hu

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja módosító indítványt nyújt be a kormány devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatához; ennek lényege, hogy az elévülés szabályait "pontosan és precízen" meghatároznák - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Rogán Antal azt mondta, a kormány által benyújtott törvényjavaslat "csak a kezdet", és a bankoknak most kell majd szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben. A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel.

A frakcióvezető a javaslatra utalva közölte, frakciójuk a polgári jogi elévülésnek csak a legszigorúbb formáját tudja elfogadni, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet beszélni. Elmondta, akik jelenleg is fizetik a hitelüket vagy még ma is megvan a hitelük, azoknak az esetében elévülésről nem lehet szó, függetlenül attól, hogy a hitelt mikor vették fel. Rogán Antal szerint ez azt jelenti, hogy a bankok ügyfelei a hitelszerződések indulásáig az összes követelésüket megfogalmazhatják a bankokkal szemben, és meg kell kapniuk a pénzüket, akár az árfolyamrésből adódó tisztességtelenségről, akár az egyoldalú kamatemelésből adódó tisztességtelenségről van szó. Szerinte elévülésről csak azokban az esetekben lehet beszélni, ha egy szerződés már egyértelműen lezárult és azóta több mint 5 év telt el. Arra a felvetésre, hogy a Kúria döntése cégekre nem, csak a magánszemélyek által felvett hitelekre vonatkoztatható, arra hívta fel a figyelmet, az "egy alapot nyújtott arra, hogy akár ők is fordulhatnak bírósághoz a szerződéseik ügyében". Azt mondta, a kisvállalkozások szerinte nyugodtan fordulhatnak a bíróságokhoz azzal, hogy hasonló feltételekkel náluk is állapítsák meg, ha a bankok tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamrést az esetükben is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Ma Reggel

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.