Pesti Srácok

Schifferék levelet írtak a Deutsche Telekom vezérének

Schifferék levelet írtak a Deutsche Telekom vezérének

Nyílt levelet tett közzé Karácsony Gergely, az Együtt-Pm szakpolitikusa Timotheus Höttgeshez, a Deutsche Telekom vezérigazgatójához, Schiffer András, az LMP társelnöke pedig Facebook oldalán tette közzé levelét - írja a Népszabadság. „Mint bizonyára Ön is értesült róla, hétfő este a tulajdonos menesztette Magyarország egyik legolvasottabb hírportálja, az Origo.hu főszerkesztőjét. Ehhez természetesen munkáltatóként joga volt, az azonban, hogy valami jogszerű, még nem jelenti azt, hogy etikus is” - írja levelében Karácsony Gergely. Megjegyzi azonban, hogy Lázár János „nyúlt a főszerkesztő után” és ezt ezidáig senki nem cáfolta megnyugtató módon. Mint írja, ha ez így van, „Magyarországon súlyosan sérült a sajtó szabadságának és a szabad véleménynyilvánításnak alapelve, mely az egész nyugati civilizáció egyik építőköve”.

Levelében hangsúlyozza: „erős a gyanúnk, hogy a tulajdonos döntésének hátterében egy 300 milliárd forint (egymilliárd euró) értékű üzlet lappang, mellyel Lázár János államtitkár megzsarolta a lap tulajdonosát, melyben az Önök cége a legnagyobb részvényes”. Karácsony ezután azt kéri, a vezérigazgató nyugtassa meg, hogy szó sincs arról, hogy az Deutsche Telekomnáél ilyen megtörténhet. Schiffer is azzal kezdi levelét, hogy ismerteti a helyzetet és hangsúlyozza: „máris pletykák kaptak szárnyra, hogy a Deutsche Telekom azért huny szemet az emberi és politikai jogok lábbal tiprása felett, mert magyar állami megrendelésben reménykedik, vagy profitját megnyirbáló újabb különadótól tart”. Schiffer meggyőződése, hogy azok a német kis- és nagyrészvényesek, köztük a német állam, nem tűrnék el, hogy egy botrányba keveredett politikus csak úgy kirúgassa egy újságtól a leleplezőjét. Mint írja, ez az értékítélet változatlan akkor is, ha ez egy másik országban történik. Schiffer arra kéri az elnököt, hogy ezt az ügyet szíveskedjen a Deutsche Telekom igazgatótanácsa és közgyűlése elé vinni, és alaposan kivizsgálni.

A DT leányvállalata, a Magyar Telekom közben közleményben cáfolta a híreszteléseket. „A Magyar Telekom az Origo Zrt. 100 százalékos tulajdonosaként kiemelten fontosnak tartja az Origo.hu szerkesztőségének teljes függetlenségét. Nem szólt és a jövőben sem szól bele az Origo szerkesztőségének munkájába, nem dönt a szerkesztőséget érintő személyi kérdésekről. A médiában vitatott személyi döntés az Origo Zrt. menedzsmentjének döntése. A Magyar Telekom nem gyakorolt nyomást és nem kérte az Origo Zrt. vezetőségét a portál főszerkesztőjének leváltására” - írják.

PestiSracok facebook image

A Népszabadság cikke itt olvasható. Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.