Pesti Srácok

Szigetvári Viktort választották az Együtt ügyvezető társelnökének

Szigetvári Viktort választották az Együtt ügyvezető társelnökének

Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt, a Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén.

Az Együtt ügyvezető társelnöke a tagok döntése alapján Szigetvári Viktor lesz. Hozzátették, hogy a taggyűlés jelenleg is tart, a tisztújítás végleges eredményét a szavazások lezárása után közleményben, illetve vasárnap sajtótájékoztatón részletesen ismerteti az új elnökség.

A közlemény szerint módosították a párt alapszabályát is.

PestiSracok facebook image

Juhász Péter, a párt társelnöke korábban, a taggyűlés szünetében újságíróknak azt mondta, hogy önálló karakter kialakítására törekszenek, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt. Az egységes arculat kialakítása érdekében megszüntetik az eddigi platformokat.

Szólt arról is, hogy a taggyűlés szombaton várhatóan felállítja majd a párt országos politikai tanácsát, amelynek feladata az elnökség munkájának véleményezése és ellenőrzése lesz.

Forrás: MTI

Fotó: Hír24

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.