Pesti Srácok

Új bizonyíték az ároktői rablógyilkos banda újabb tagja ellen

Új bizonyíték az ároktői rablógyilkos banda újabb tagja ellen

A Fővárosi Főügyészség vizsgálja, hogy szükséges-e újabb nyomozás az ároktői gyilkos banda ügyében. Az első fokú ítélet kihirdetésekor a bíró azt mondta: van olyan tettes, akit nem ítélhetett el, mert vádat sem emeltek ellene. Azóta újabb fontos bizonyíték is előkerült - írja a valasz.hu.

Tavaly az egész országot izgalomba tartotta, hogy az Ároktőről induló rablógyilkos banda tagjait ki kellett engedni az előzetes letartóztatásból. Az akkori jogszabályok alapján négy évnél tovább senki sem volt tovább fogvatartható. Az idős embereket kis pénzecskéjükért (esetenként fagyasztott húsért) halálra kínzó banda ellen nem tudtak „határidőre” ítéletet hozni, mert nem készültek el a szakértői vélemények, hiányzott a DNS-vizsgálat eredménye. Így az a különös helyzet állt elő, hogy a genetikai eredmények nélkül zárták le a nyomozást, sőt így emeltek vádat is. A per – amelynek hatására módosították a büntetőtörvénykönyvet és átalakították a szakértői vizsgálatok rendszerét – azonban újabb fordulatot is hozott. Az első fokú ítélet kihirdetésén Cserni János bíró a Fővárosi Törvényszéken kitért arra, hogy legalább két olyan tettese lehetett a bűncselekmény-sorozatnak, akit nem ítélhetett el, mert az ügyészség nem emelt vádat ellenük. Egyikük személyére nem derült fény a nyomozás és a tárgyalás során, másikukat azonban megnevezte, és tanúként ki is hallgatta. D. János ellen fontos bizonyíték is előkerült: DNS-mintáját megtalálták két vádlott genetikai mintájával együtt azon a kötélen, amellyel az egyik áldozatot megkötözték. A kötél volt perdöntő bizonyíték két tettes ellen. Márpedig a legenyhébb első fokú ítélet, amit ebben az ügyben kiosztottak nyolc év, valamint egy húszéves, egy harmincéves és két életfogytiglanig tartó büntetést is kiróttak az elkövetőkre.

Jelenleg az ügyészség azt vizsgálja, indokolt-e egy esetleges újabb nyomozás megindítása, vagyis azt fontolgatják, újranyissák-e az ároktői dossziét.

PestiSracok facebook image

valasz.hu / fotó: Blikk

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.