Pesti Srácok

Vádat emeltek az alvó asszony gyilkosa ellen

Vádat emeltek az alvó asszony gyilkosa ellen

Vádat emeltek egy húszéves férfi ellen, aki március 3-án többször megszúrt egy alvó asszonyt, majd a még élő sértettre gyújtotta annak ágyát - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor tudatta: a vádlott takarítani járt a 71 éves nő II. kerületi Apostol utcai lakásába. Az idős asszony bizalmába fogadta, és többször megkérte, hogy bankkártyájával vegyen fel pénzt számlájáról.

A fiatalember 700 ezer forintot vett fel jogosulatlanul. Az idős nő ezt számon kérte, amikor a vádlott takarítani jött hozzá, és megfenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen. Ezt követően a sértett aludni tért. Az alvó asszonyt a férfi egy késsel többször nyakon és fejen szúrta, majd a még életben lévő áldozat ágyát felgyújtotta, hogy eltüntesse nyomait - közölte.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtotta be vádiratot.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.