Pesti Srácok

Zsidó származású polgármester-jelöltet indít a Jobbik Miskolcon

Zsidó származású polgármester-jelöltet indít a Jobbik Miskolcon

A Jobbik Jakab Pétert kérte fel miskolci polgármester-jelöltnek. A jelenlegi önkormányzati képviselő maga mondta el: zsidó felmenőkkel rendelkezik írja az Északhírnök. A politikust a párt helyi alapszervezete ellenszavazat nélkül támogatta a szombaton megtartott polgármester-jelölő taggyűlésen.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Jakab Péter megtiszteltetésnek nevezte, hogy mind a pártvezetés, mind a miskolci tagság bizalmat szavazott neki. Hangsúlyozta: az, hogy mára Miskolcon a Jobbik lett a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz váltópártja, a miskolci jobbikosok összehangolt csapatmunkájának a sikere, amit azzal lehet megkoronázni, ha ősszel megnyerik az önkormányzati választást. Mint mondta, a Jobbik készen áll a városvezetésre, a rend, a megélhetés és az elszámoltatás programjának a megvalósítására.

Kiemelte: rendet fognak tenni Miskolcon, ennek részeként pedig ingyen fogják felszámolni a gettókat. Kétféle embert fognak megkülönböztetni: az építőt és a rombolót, előbbit támogatni, utóbbit üldözni fogják, egyúttal véget vetnek annak, hogy a városban etnikai alapon osztogatnak érdemtelenül milliókat. „A származás se előnyt, se hátrányt nem fog jelenteni a Jobbik vezette Miskolcon"- jelentett ki, hozzátéve: erre ő maga a garancia, aki történetesen zsidó felmenőkkel is rendelkezik, emiatt azonban se előny, se hátrány nem érte a pártban.

PestiSracok facebook image

Forrás: Észekhírnök.hu/atv.hu

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.