Pesti Srácok

"A devizahiteles szerződések hibásak, hatályba sem kellett volna lépniük"

"A devizahiteles szerződések hibásak, hatályba sem kellett volna lépniük"

Nincs jogbiztonság, nincs jogállam, nem működik az igazságszolgáltatás Magyarországon, sorolja Lázár Dénes ügyvéd az Indexnek adott interjúban, milyen tanulságokat vont le a devizahiteles perekből.

Kiemelte, Magyarországon tömegesen, százezrével születtek olyan szerződések, amelyek hibásak, és ezért nem is kellett volna hatályba lépniük."Úgy kötötték meg a devizahiteles szerződéseket, hogy azokból több költségelem egyszerűen hiányzott. A kockázatfeltáró nyilatkozatok úgy voltak megfogalmazva, hogy azokból az egyszerű fogyasztó nem érthette meg, hogy mekkorák a valós veszélyek. A bankok nem mérték fel megfelelően az adósok hitelképességét. Botrány, hogy ezeket a szerződéseket így kötötték meg az ország legjobban fizetett jogászai – akik a bankoknak dolgoztak –, és hogy ennyi időbe telt, amíg bárki észrevette ezeket a nyilvánvaló hibákat. Az, hogy a Kúria és a magyar bírói kar ezt az ügyet kezelte, egészen komoly problémákat jelez: a magyar igazságszolgáltatás nem tölti be azt a szerepet, amit egy demokráciában be kellene neki" - mondta Lázár Dénes.

Nyomatékosította, jogállami megoldás még mindig nincs a devizahitelek ügyében. "A Kúria egy olyan döntést hozott, amivel lehetőséget teremthetett a politikusoknak, hogy azok a saját szájuk íze szerint rendezzék a kérdést" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image