Pesti Srácok

Az Együtt kihátrál Sipos mögül

Az Együtt kihátrál Sipos mögül

Nem hiszem, hogy tudnánk támogatni. Sipos úr ügye fontos, de még nem hoztunk formális döntést a fővárosi jelöltekről. – ezt Szigetvári Viktor mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A Magyar Nemzet írt arról, hogy Sipos Péter a PM 12. kerületi képviselője éveken keresztül „elfelejtette" feltüntetni a követeléseit a vagyonnyilatkozatában. A lap szerint 550 millió forinttal tartoznak neki, amit be kellett volna vallania, de nem tette meg. Szigetvári szerint volt egy ügye Siposnak, amiben igazságtalanul vádolták meg, de ez most más, ezzel nehezen tudja elképzelni, hogy az Együtt támogassa a jelölését, tette hozzá a politikus.

Pedig, folytatta Szigetvári, a két tavaszi választáson valami világosan kiderült, nevezetesen, hogy a több pártra szétesett ellenzéknek van esélye a választáson, de csak összefogásban. Ezért az Együtt mindenkit támogat, akinek esélye lehet, legyen az a szocialista, a DK, vagy az Együtt jelöltje. Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitányról szólva azt mondta, saját jelöltön nem gondolkodnak, mert nem könnyű megfelelő jelöltet találni, lejáratni pedig nem akarják magukat, Pásztort viszont nem tudják támogatni.

PestiSracok facebook image

atv.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.