Pesti Srácok

Rogán: Akár negyven százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészlet

Rogán: Akár negyven százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészlet
Rogán Antal bejelentette, az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amelyet a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el. Fotó: origo.hu

A frakcióvezető a devizahitelesek megmentésének részleteiről beszélt a Hír TV P8 című műsorában.

Úgy kapják vissza a pénzüket a devizahitelesek, hogy nem kell semmit tenniük, nem kell perelniük, hiszen a parlament megtesz helyettük mindent – fejtette ki Rogán Antal. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Hír TV P8 című műsorában elmondta: a mostani döntésnek és a parlament szeptemberi munkájának köszönhetően 2015 januárjára a devizahitelesek egy olyan forinthitellel bírnak majd, melynek törlesztője és kamata a mostaninál 25-40 százalékkal is kevesebb lehet úgy, hogy ezek mellett a tőke is csökken. Kiemelte, hogy ez a magánszemélyek mindennemű devizahitelére igaz lesz.

A frakcióvezető megjegyezte, hogy komoly ellenállásra számítanak a pénzintézetek részéről, de már hozzá vannak szokva és felkészültek rá. A belengetett túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban (az Európai Bizottság ajánlásai között szerepel, hogy a bankadó kivezetésével jobb lenne) kérdésre válaszolva megjegyezte: nem véletlen, hogy az MSZP-kormány alatt az sem zavarta Brüsszelt, ha kétszer akkora volt a hiány, mint a megengedett. Felidézte a szocialisták mostani módosítóit is, melyek szerinte bizonyítják, hogy a baloldal továbbra is a bankok oldalán áll.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV

Fotó: Index.hu