Pesti Srácok

RTL-vezér: A kormány ki akarja söpörni a csatornát a médiapiacról

RTL-vezér: A kormány ki akarja söpörni a csatornát a médiapiacról

Dirk Gerkens úgy véli, jelenleg az RTL Klub maradt itthon az utolsó jelentős független tévécsatorna, és a kormány célja egyértelműen az, hogy az állam olcsón felvásárolja a csatornát, vagy pedig kiüsse a piacról.

A brit Financial Times-nak nyilatkozott a magyarországi RTL csoport vezetője, aki szerint a magyar kormány egyértelműen az RTL Klubra szabta a reklámadót. A vezérigazgató a csatorna megjelenése, azaz 1997 óta vezeti a magyar RTL vállalatot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az anyacégnek nem célja a csatorna eladása, és mindent megtesz majd, hogy megvédje érdekeit. Gerkens szerint vannak terveik a kormánnyal szemben, de erről részleteket nem mondott, csak annyit, hogy egyszerre három ügyvédi irodával dolgoznak együtt a megoldáson.

Gerkens szerint ez az adó egyértelműen ellenük született, hiszen csak az ő árbevételük esik bele a 40%-os adókulcs sávjába. "A 40%-os adó az árbevételre, nem pedig a profitra, példátlan az egész világban" - hangsúlyozta az igazgató. Szerinte ez az adó jelentős veszélyt jelent a magyar sajtószabadságra. Az RTL Klub tavaly 4 milliárd forint körüli profitot termelt, míg a reklámadó következtében éves szinten 4,5 milliárd forintot bukhat.

PestiSracok facebook image

Az FT a kormányt is megkérdezte az új adóval kapcsolatban, a kormányszóvivő levélben annyit válaszolt, hogy megítélésük szerint az új adó nem diszkriminatív és nem sérti a sajtószabadságot. A kormány célja mindössze a közteherviselés igazságos elosztása, a kormányszóvivő ugyanakkor felrótta az RTL Klubnak, hogy politikai célokra használja a hírműsorait. Gerkens arra azt mondta, hogy a nézők körében népszerű az új hangvételű híradó, amin egyelőre nem is terveznek változtatni, mert a híreket fognák vissza utoljára.

Gerkens a Washington Postnak is nyilatkozott, nekik is hangsúlyozta, hogy a csatorna nem fog kivonulni, holott biztosak benne, hogy az új adó célja kizárólag az ő ellehetetlenítésük. Dirk Gerkens úgy látja, hogy rossz precedenst szülne, ha a csatorna engedne a kormányzati nyomásnak és feladná a piacot, bár hasonló törvényt nem tud elképzelni az unió egyetlen más tagállamában sem. Gerkens emlékeztetett arra is, hogy a közelmúltban sok hirdető elment tőlük a TV2-höz, amelynek új tulajdonosai Fidesz-közeli üzleti körökkel állnak kapcsolatban.

Forrás: Index.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.