Pesti Srácok

Szinte az összes párt szabálytalanul gazdálkodott a kampánypénzekkel

Szinte az összes párt szabálytalanul gazdálkodott a kampánypénzekkel

Szinte mindegyik párt jelöltjeinél talált hiányosságokat a Magyar Államkincstár az állami kampánytámogatás felhasználásával összefüggésben - írta keddi számában a Blikk a kincstár adataira hivatkozva. A 196 szabálytalankodónak összesen 233 millió forintot kell visszafizetnie.

A lap azt írta: a parlamenti pártok közül a Jobbik jelöltjei hibáztak a legtöbbet, 22 jelöltjük esetében találták gondokat. A baloldali ellenzéki pártok, a választási szövetségben induló MSZP, Együtt-PM és Demokratikus Koalíció tömörülésnél hat szabálytalankodót találtak, a Fidesz-KDNP-nél négyet. A legtöbb gond a Magyarországi Cigány Párt jelöltjeinél volt, 61 jelöltjükből 41-nek gondja volt az elszámolásnál.

Az államkincstár tájékoztatása szerint 196 jelölt elszámolását nem tudták részben vagy egészben elfogadni, közöttük vannak azok is, akik nem adták be időben a dokumentumokat. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik ellenőrizhető képviselőnél találtak problémát, mivel csak azt az 598 egyéni jelöltet tudták vizsgálni, aki nem ajánlotta fel pártjának az egymillió forintos állami támogatást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.