Pesti Srácok

Több drogot találtak a pénzügyőrök eddig idén, mint tavaly

null

Tavalyhoz képest az idén több esetben és nagyobb mennyiségben találtak kábítószert a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap a Facebook-oldalán.

A tájékoztatás szerint a 89 felderítésben a vámosok összesen több mint két és fél mázsa drogot és 171 drognak minősülő egyéb anyagot, a többi között tablettát, kapszulát, növényi részt találtak. Ezzel az előző évhez viszonyítva az esetszám és mennyiség is nőtt – tették hozzá.

A NAV közlése szerint a drog többségét a postaforgalomban, valamint a szerb határszakaszon történt ellenőrzésekkor találták. Azt írták, hogy a kábítószer 47 százaléka kannabiszszármazék, 17,6 százaléka heroin, míg 6,4 százaléka morfinszármazék volt.

PestiSracok facebook image

A közlemény szerint a postaforgalomban főként a Lengyelországból érkező tisztítószerként csomagolt új pszichoaktív anyagnak minősülő gamma-butirolaktont (GBL), illetve Hollandiából érkező pszilocibin gombát, illetve gombaspórával beoltott táptalajt találtak. Szerbiából továbbra is jellemzően marihuánát és heroint próbálnak Magyarországra csempészni.

A NAV pénzügyőrei a kábítószergyanús anyagok miatt 60 esetben kábítószer birtoklása, 26 esetben új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, három esetben pedig kábítószer készítésének elősegítése miatt tettek feljelentést.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.