Pesti Srácok

Újból módosították a reklámadót

null

Bár hétfőn nyújtották be a legutóbbi módosító javaslatot a reklámadóhoz, máris újabb módosítást fogadott el a törvényalkotási bizottság.

Legutóbb hétfőn adott be L. Simon László egy módosító javaslatot a már elfogadott reklámadóról szóló törvényhez, a törvényalkotási bizottság javaslatára azonban újabb változtatást fognak rajta végrehajtani.

A hétfői verzió szerint a kisvállalkozásoknak is fizetnie kellett volna, ha a Google vagy a Facebook rendszerében hirdetnek havi 25 ezer forintnál nagyobb összegért, ez pedig sok vállalkozót hozott volna nehéz helyzetbe. A dologra kedden az Együtt-PM is rámutatott, az RTL Klub pedig magát a törvény benyújtóját, L. Simon Lászlót is szembesítette a kisvállalkozásoknak kedvezőtlen rendelkezéssel.

PestiSracok facebook image

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által szerdán elfogadott iromány szerint viszont az adó alapja a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része, az adó mértéke pedig 20 százalék. Vagyis nem 25 ezer forint, hanem 2,5 millió forint feletti havi reklámköltés esetén kell majd adót fizetni.

L. Simon László a bizottság ülésén azt mondta: támogatja a bizottsági javaslatot, bár az nem szolgálja eredeti előterjesztése célját, azt, hogy multinacionális internetes cégeket – amelyek a nem növekvő magyar reklámköltésből egyre nagyobb szeletet hasítanak ki – rávegyék az adófizetésre.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.