Pesti Srácok

Ujhelyi: Padlóra küldtük az MSZP-t!

Ujhelyi: Padlóra küldtük az MSZP-t!

„A cölöpök még megvannak” - címmel megpályázta az MSZP alelnöki posztját Ujhelyi István. A politikus szerint az MSZP fordulóponthoz érkezett, soha nem látott kihívással néz szembe. az atv.hu megszerezte Ujhelyi István pályázatát.

Ujhelyi szerint a kiinduló pont, hogy a cölöpök még megvannak, de meglepő önkritikával ismeri el, hogy „az MSZP-t mi magunk bontottuk vissza a Horn Gyuláék által levert cölöpökig, saját hibáinkkal, rossz döntéseinkkel, hamis hitünkkel egy adott személy vagy egy adott vezetési konstrukció iránt”.

„Ahhoz, hogy az MSZP lábra álljon és ne pusztán kiutat, hanem felemelkedési lehetőséget keressen, mindenekelőtt a beismerésnek van itt az ideje. Be kell ismernünk, hogy az MSZP padlóra került. Nem csakis más, nem kizárólag a környezet, a politikai ellenfél sportszerűtlen gáncsoskodása, a külső kényszerítő erők miatt jutottunk ide, hanem saját teljesítményünk okán – írja a politikus.

PestiSracok facebook image

Ujhelyi szerint a nyolc éves kormányzás megmutatta, hogy az MSZP egyik legnagyobb hibája a kontrollvesztettség, az önkritika és a beismerés hiánya volt. „Ez, a pártot és a szociáldemokrata oldalt körülvevő értelmiségi és elemző kör részbeni hibája is, amely nem volt kellően erős és hangos akkor, amikor szólni kellett: vigyázzatok, mert hibáztatok! Ha egy vezető csak „bólogatójánosokkal” veszi körbe magát; ha a kudarcokat is csak kimagyarázni tudják a tanácsadók, ha szűk körben is gólnak kiáltják a kapufát, az csakis a vereség felé lök minket” – állítja az alelnök asprináns.

Egyébként Ujhelyi legfontosabb vállalása az úgynevezett „Hazaváró-program” megvalósítása lesz. A fellelhető adatok szerint az elmúlt négy évben megtízszereződött azon magyarok száma, akik külhonban keresik a megélhetést és a boldogulást: a számuk mára eléri a hatszázezret. A Hazaváró-program célja megteremteni ezeknek a fiataloknak az intézményesített uniós érdekképviseletét és segíteni hazatérésüket. „Internetes jogsegéllyel és fogadóórával fogom segíteni az érintettek sokaságát, a gazdasági menekültek és a Skype-nagyszülők tömegét. Ez egy modern és fájó Trianon. Elveszítjük a következő évtizedek magyar munkavállalóit, azokat, akiknek tovább kellene építeniük Magyarországot. Ezügyben le kell vernünk a cölöpöket, hogy legyen, aki a jövőjét rá tudja építeni” – írja az európai képviselő a programjában, amely azt is tartalmazza, miszerint új hang kell és új hangsúlyok az MSZP magyarságpolitikájában.

A teljes írás itt található.

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.