Pesti Srácok

Anyósa miatt került újra rács mögé Vizoviczki László

Anyósa miatt került újra rács mögé Vizoviczki László

Élettársának édesanyja tett terhelő vallomást Vizoviczki Lászlóra azelőtt, hogy május végén újra letartóztatták a vállalkozót – tudta meg a Bors. Az idős nő a Vizoviczkihez kötött, nagy összegű adócsalási ügyben bűnsegédként maga is vádlott.

Vizoviczki László öt gyerekének nagymamája, élettársának édesanyja, N. Erika önként ment az ügyészségre és tett vallomást közvetlenül azelőtt, hogy a férfi újra rács mögé került. Az idős asszony – miután kirobbant a költségvetési csalási ügy, amelyben a napokban emeltek vádat – azt vallotta, hogy csak névleg volt az ügy­vezetője az ügyben szereplő tizenhat cégnek. Évekkel korábban Vizoviczki kifejezett kérésére írt alá egy irathalmazt, így lett az adócsalási ügyben később érintetté váló cégek ügyvezetője. N. Erika állította, ténylegesen nem dolgozott a vállalkozásokban.

A Bors megbízható forrásból úgy tudja: miután Vizoviczki házi őrizetbe került, egy házban lakott az asszonnyal. Idővel megtudta, mi szerepel anyósa vallomásában. A gyanú szerint ezután készített – vagy jogi ismeretekkel rendelkezővel készíttetett – egy többoldalas új vallomást, amelyben a nő visszavonja minden állítását. Az asszony szerint őt – ellentmondást nem tűrve – arra utasította veje, hogy írja alá az új vallomást. Mivel félt lánya élettársának haragjától, a családi béke miatt tanúk előtt aláírta az iratot. Közvetlenül ezután, immár egyedül, egy papírra lejegyezte: ha vele bármi történne, tudjanak róla, hogy nem a saját akaratából írta alá az új vallomást.

PestiSracok facebook image

Nem sokkal később N. Erika elment az ügyészségre, ahol átadta az aláírt új vallomást, és elmondta: akarata ellenére írta azt alá, az abban foglaltak hazugságok. Ezt követően indítottak újabb büntetőeljárást a férfi ellen, aki azért került ismét előzetes letartóztatásba, mert a házi őrizet alatt ezzel újabb bűncselekményt követett el.

Büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként V. Lászlót az ügyészség – nyilatkozta a Borsnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt 33 vádlottal szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. A vesztegetési ügyben 22 vádlottal szemben emeltek vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál. A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Forrás: Borsonline.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.