Pesti Srácok

Belváros-Lipótváros: Juhász jelentse fel saját szövetségeseit is!

 Belváros-Lipótváros: Juhász jelentse fel saját szövetségeseit is!

A Belváros-Lipótváros Önkormányzata közleményben reagált arra, hogy az Együtt-PM feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Szentgyörgyvölgyi Péter fővárosi, V. kerületi fideszes polgármesterjelölt lakásvásárlásával kapcsolatban, amit az ellenzéki szövetség társelnöke, Juhász Péter jelentette be szerdán. Az önkormányzat szerint nem csak Szentgyörgyvölgyi Péter, hanem két baloldali önkormányzati képviselő is vásárolt önkormányzati lakásokat az V. kerületben.

Juhász Péter (képünkön) szerint vagy a csalás vagy a hűtlen kezelés, de mindenképpen bűncselekmény gyanúját veti fel az, hogy az V. kerületi alpolgármester csökkent értéken vásárolhatott lakást a kerületben úgy, hogy az eddigi információk szerint két értékbecslés is készült a lakásról, amelyek 8 millió forintos eltérést mutatnak.

Az önkormányzat szerint:

PestiSracok facebook image

„Juhász polgármester akar lenni, de olyan embert még nem választottak meg polgármesternek, akit kétszer ítéltek el jogerősen droggal való visszaélés miatt, ezért próbál másokat is gyanúba keverni”.

Az Együtt PM társelnökének egyetlen célja a rombolás – írják. A közleményben az áll, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter lakásának értékbecslését igazságügyi értékbecslő végezte. Több, mint 2000 egyszerű önkormányzati bérlő esetén pont ugyanígy járt el Belváros-Lipótváros Önkormányzata, ennyien vehették meg hasonló árakon a lakásaikat. Köztük baloldali önkormányzati képviselők, például Pásztor Tibor, aki 50%-os kedvezménnyel, 7.246.750 forintért vagy Kovács Alex, aki szintén ekkora kedvezménnyel 10.364.800 forintért vásárolta meg belvárosi lakását – írják.

„Javasoljuk Juhász Péternek, jelentse fel ebben az esetben saját szövetségeseit, az MSZP képviselőit is” – áll Belváros-Lipótváros Önkormányzata közleményében.

MTI / VS.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.