Pesti Srácok

Eltüntetik a Marx-szobrot a Corvinusról

null

Új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, amelyet az egyetemtörténeti kiállításon helyeznek el – mondta az eduline-nak a Corvinus rektora, aki azzal indokolta a döntést, hogy a Marx-szobor a múlt része, nem pedig a jelené.

"Ha bemegyek a Szent István Egyetem épületébe, akkor egy Szent István-mellszobor fogad. Ehhez képest a mi egyetemünk főépületében semmi nincs, ami a Corvinus névre utalna” – mondta Rostoványi Zsolt rektor. Az intézmény már ki is írt egy pályázatot, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak és hallgatóinak a segítségét kérték a „corvinusos szimbolika megjelenítéséhez”.

A Marx-szobrot az akkor Karl Marx nevét viselő Közgázon 1959-ben avatták fel. A szobor eltávolításának ötlete már a kilencvenes évek elején is felvetődött, akkor azonban az intézmény úgy döntött, helyén hagyja az alkotást, az ugyanis az egyetem múltjának a része, a múlton pedig az sem változtatna, ha eltűnne a Fővám téri épületből. 2014 elején Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyílt levélben szólította fel a Corvinus vezetőségét, hogy távolítsák el a szobrot az aulából, az IKSZ tagjai szerint Marx ugyanis – amellett, hogy a kommunista eszmék atyja –, köztudottan antiszemita is volt. Rostoványi Zsolt rektor akkor azt válaszolta a politikusnak (bővebben a pestisrácok.hu-n), hogy az egyetemen végrehajtott reformok és a névváltoztatás világosan jelezte az irányváltást, levelében pedig az egyetemtörténeti kiállítás létrehozásáról is írt.

PestiSracok facebook image

eduline.hu

mti / fotó: Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) aktivistái Karl Marx zsidósággal kapcsolatos “vállalhatatlan nézeteit” tartalmazó táblákat helyeznek el a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában lévő szobránál 2014. január 20-án, miután Good bye, Marx! címmel sajtótájékoztatót és demonstrációt tartottak, amelyen az egyetem korábbi névadóját ábrázoló Marx-szobor eltávolítását követelték. MTI Fotó: Kallos Bea

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.