Pesti Srácok

Házi őrizetbe kerültek a bundabotrány vádlottjai

Házi őrizetbe kerültek a bundabotrány vádlottjai

A Nemzeti Sport információja szerint K. Zoltán és L. Mátyás az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került. A hírt Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette a lapnak.

A két egykori labdarúgó három fogadási csalási ügyben vádlottként szerepel, a Ferencváros–Siófok (4-2) mérkőzéssel kapcsolatban pedig gyanúsítottként. K. Zoltán és L. Mátyás az elmúlt egy évet rács mögött töltötte. A bíróság szeptember 10-én dönt arról, hogy nyomkövetőt szereljenek-e a két gyanúsítottra.

Mint ismert, a két egykori focistát bűnszervezet tagjaként elkövetett vesztegetéssel és számítógépes csalással vádolják, akár tizenhat év börtönt is kaphatnak. Ebből lassan három esztendőt letöltenek: K. Zoltán és L. Mátyás 2011 nyarától 2013 áprilisáig rács mögött volt, majd házi őrizetbe, tavaly augusztusban pedig ismét „hűvösre" kerültek. A bíróság az ügy harminchárom manipuláltnak vélt mérkőzésével négy külön szálon foglalkozik, ezek közül háromban vádlott K. és L., a Siófok-Ferencváros 4-2-es eredménnyel záruló meccse kapcsán pedig gyanúsítottak.

Forrás: Blikk/Nemzeti Sport

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.