Pesti Srácok

Horn Gyulát méltatták a kormány oldalán

Horn Gyulát méltatták a kormány oldalán

25 éve nyílt meg Budapesten az első, keletnémetek számára létesített menekülttábor. A kormany.hu ebből az alkalomból többek között Horn Gyulát méltató írást tett közzé.

Magyarország 1989-ben kiváltotta a világ csodálatát, a magyar népnek olyan vezetői voltak akkor, akiknek volt bátorságuk kockáztatni, és döntésük a menekülteknek az egyetlen reménysugarat jelentette - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke a Befogadás napja rendezvénysorozat megnyitóján csütörtökön Budapesten. Az eseményről a kormany.hu számol be, amely így helyt add Kozma többek között Horn Gyula akkori külügyminisztert méltató szavainak is.

Huszonöt évvel ezelőtt több tízezer keletnémet ember érkezett menekültként Magyarországra azzal az elhatározással, hogy többé nem tér vissza korábbi otthonába.

PestiSracok facebook image

1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakcióját indította el, amelynek keretében három hónapon át 48 600 emberről gondoskodott. Ezt a napot azóta minden évben a Befogadás napjaként ünnepelik meg.

Forrás: atv.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.