Pesti Srácok

Lady al-Kaidát követelték a terroristák Foley szabadon bocsátásáért

Lady al-Kaidát követelték a terroristák Foley szabadon bocsátásáért

Az Iszlám Állam (IÁ) az általa lefejezett amerikai újságíró, James Foley életének megkíméléséért mások mellett annak a Lady al-Kaida néven ismertté vált Áfija Sziddikinek a kiszolgáltatását követelte, aki azt tervezte, hogy "piszkos bombával", Ebola-vírussal vagy vegyi fegyverrel intéz támadást az Egyesült Államok ellen - közölte pénteken a The New York Times.

Ez a terroristák e-mailjéből derült ki, amelyet Foley családjának küldtek augusztus 12-én. A pakisztáni születésű Sziddiki 86 éves szabadságvesztését tölti Texasban, tömeges halált okozó merénylet tervezése miatt. A nőt, aki az Egyesült Államokban doktorált és a Massachusettsi Műszaki Egyetemen neurológusi végzettséget szerzett, Afganisztánban fogták el.

Letartóztatásakor egy kilogrammnyi erősen mérgező nátrium-cianidot és olyan iratokat találtak nála, amelyek ismert New York-i helyszínek és épületek elleni potenciális támadások terveit tartalmazták. Sziddiki egy nappal az őrizetbe vétele után egy asztalon felejtett fegyverrel tüzet nyitott a kihallgatóira. Nem találta el őket, de ő maga súlyosan megsebesült.

PestiSracok facebook image

Sziddiki a guantánamói amerikai haditengerészeti bázison fogva tartott Ammár al-Balucsinak felesége. A férfi annak a Kálid Sejk Mohamednek az unokaöccse, aki a magát a szeptember 11-i terrortámadások értelmi szerzőjének nevezi.

A nő a 2010 elején megtartott pere során azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokat és az iszlámot egyaránt szereti, véget akar vetni a háborúknak, és tagadta ügyvédjei állítását, amely szerint paranoiás lenne. Mivel nem azért ítélték el, mert bárkit is megölt vagy megsebesített volna, a dzsihadisták egyfajta mártírként tekintenek rá. Elítélése zavargásokat váltott ki hazájában, és Júszef Reza Gilani akkori pakisztáni kormányfő Sziddiki szabadon bocsátásáért folyamodott az Egyesült Államokhoz.

Az Obama-kormány elutasította az IÁ által követelt cserét, mint ahogy azt is, hogy 100 millió eurót (132 millió dollárt) fizessen James Foley szabadon bocsátásáért. A terroristák által lefejezett újságíró ügye miatt az Egyesült Államokban újra felszínre került az a dilemma, hogy megengedhető-e váltságdíjat fizetni a túszejtőknek úgy, ahogy azt több európai kormány megtette.

Új megvilágításba került az öt évig a tálibok fogságában lévő és május 31-én öt, a guantánamói börtönben fogva tartott tálib vezetőre kicserélt amerikai katona, Bowe Bergdahl ügye. A csere a bírálók szerint arra bátorította Foley fogva tartóit, hogy vakmerő követelésekkel álljanak elő.

James Foley 2012. november 22-én tűnt el Szíriában. Egy kedden nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint az IÁ egyik tagja lefejezte az újságírót. Amerikai kommandósok július elején egy sikertelen rajtaütéssel kísérelték meg Foley és más Szíriában fogva tartott amerikai túszok kiszabadítását. Az akcióban sajtóértesülések szerint az IÁ legalább öt fegyverese meghalt és egy kommandós megsebesült.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.