Pesti Srácok

NATO: közeleg az orosz invázió Ukrajnában

NATO: közeleg az orosz invázió Ukrajnában

A NATO szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát, ahogy az ukrán kormányerők közelednek az oroszbarát szakadárok kezén lévő Doneckhez.

Oroszország hétfőn megállapodott az ukrán hatóságokkal arról, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) égisze alatt humanitárius missziót indítanak Kelet-Ukrajnába, a konfliktus által sújtott lakosság megsegítésére. Ezt hétfőn jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Remélem, hogy erre a humanitárius akcióra hamarosan sor kerül a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a felügyelete alatt. Az ukrán hatóságokkal megegyeztünk minden részletkérdésben” – idézte az orosz diplomácia vezetőjének nyilatkozatát a Ria Novosztyi hírügynökség. Lavrov reményét fejezte ki, hogy a „nyugati partnerek” nem fognak akadályt gördíteni a misszió útjába. A tárcavezető vasárnap hangsúlyozta, szükség van a humanitárius segítségre, de ehhez mindenképpen tűzszünetet kell kötniük a harcoló feleknek.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint nincs jele annak, hogy Oroszország visszavonná csapatait az ukrán határ térségéből. Egy esetleges orosz beavatkozás esélyeivel kapcsolatos kérdésre válaszolva a Reuters brit hírügynökségnek hétfőn adott interjúban kijelentette: „Ennek nagy a valószínűsége.” A NATO szerint mintegy húszezer orosz katona állomásozik az ukrán határ közelében.

PestiSracok facebook image

A kijevi vezetés az utóbbi napokban jelentette be, hogy sikerült diplomáciai eszközökkel megelőzni, hogy Oroszország humanitárius műveletnek álcázva szárazföldi offenzívát indítson a szakadárok védelmére. Moszkva pénteken jelentette be, hogy az orosz hadsereg befejezte a térségben folytatott hadgyakorlatát. Rasmussen szerint az oroszok ürügyet keresnek a humanitárius segítség címén való beavatkozásra, és olyan katonai erősítésre készülnek, amelyet „ilyen törvénytelen katonai műveletekhez Ukrajnában bevethetnének”. A NATO szerint az orosz humanitárius műveletet ürügyül használnák fel a kelet-ukrajnai megye ellenőrzéséért harcoló lázadók megmentésére.

Hétfőn a Kreml kizárta, hogy egyoldalú humanitárius műveletbe kezdene. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov Szocsiban tartott tájékoztatóján közölte: Moszkva kizárólag nemzetközi misszió keretében küldene humanitárius segítséget Ukrajnába

Andrij Liszenko kijelentette, hogy Kijevnek számos bizonyítéka van arra, hogy a szakadárok szándékosan lövik a lakónegyedeket, hogy a civil áldozatokért az ukrán fegyveres erőket tegyék felelőssé. „Az Oroszországi Föderáció igyekszik elhitetni az egész világgal, hogy nálunk, Kelet-Ukrajnában humanitárius katasztrófa van, mert állítólag az ukrán katonák lakókörzeteket lőnek. Ezt azért teszi Moszkva, hogy meggyőzze a világot arról, csakis Oroszország képes rendezni a válságot, és segíteni ennek az állítólagos humanitárius katasztrófának a lokalizálásában. Ezért látja el Oroszország fegyverekkel, lőszerekkel, zsoldosokkal és mindenféle utánpótlással a terroristákat. Ez teljességgel nyílt provokáció Oroszország részéről” – hangsúlyozta.

Liszenko kijelentette, Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén, már 45 ezer katonát vont össze a térségben. Közlése szerint az orosz fegyveres erők jelentős mennyiségű hadieszközzel vannak jelen a határ közelében: 160 harckocsival, 1350 páncélozott harcjárművel, 390 tüzérségi fegyverrel, 150 Grad rakéta-sorozatvetővel, 192 katonai repülőgéppel és több mint 100 helikopterrel. A szóvivő közölte továbbá, hogy az orosz hadsereg újabb hadgyakorlatot kezdett a pszkovi területen, Észtország és Lettország határától nem messze, mintegy 3000 katona és 30 repülőgép bevonásával.

A teljes cikk itt elolvasható.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.