Pesti Srácok

Rogán: minden devizás visszakapja, amit a bankok jogtalanul vettek el tőle

Rogán: minden devizás visszakapja, amit a bankok jogtalanul vettek el tőle
Rogán Antal bejelentette, az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amelyet a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el. Fotó: origo.hu

Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában.

Rogán Antal példája szerint egy átlagos devizahitelesnek, aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, 323 ezer forint körüli összeg jár vissza az árfolyamréssel összefüggésben, az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében születő elmarasztaló ítélet pedig további, mintegy 835 ezer forintot jelenthet.

Rogán Antal kifejtette: az ítéleteket követően ha az elszámolási törvény úgy rendelkezik, hogy a jogtalan kamatemelések semmisek, és vissza kell térni az azokat megelőzőekre, a kamat és a tőketartozás is csökken. Ezek együttes hatása forintosítás nélkül is azt jelenti, hogy egy átlagos devizahitelesnek körülbelül 25 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetnie, "attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a jogerős döntések törvényre emelkedtek, és a bankok az elszámolási kötelezettségeiknek eleget tettek" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Rogán Antal hangsúlyozta: "mindenki visszakaphatja, amit jogtalanul, tisztességtelenül vettek el tőle."

Közölte, az elszámolási törvényről és a hozzá kapcsolódó összes kérdésről a Fidesz-frakció két hét múlva esedékes tapolcai kihelyezett ülésén döntenek. Szavai szerint az elszámolási törvény úgy rendelkezik majd, hogy az ítéletek jogerőre emelkedését követően a belátható legrövidebb időn belül a bankoknak el kell számolniuk az ügyfelek felé.

A jogerőre emelkedés után az első törlesztőrészletekben ez megjelenik majd - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy ez a januári vagy a februári törlesztőrészletet jelenti-e.

Forrás: MTI

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.