Pesti Srácok

Romagyilkosságok: gyanúsított lett a lopáson kapott bírónő

Romagyilkosságok: gyanúsított lett a lopáson kapott bírónő

Üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsította meg a romagyilkosságok egyik bírónőjét a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a Bors.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztus 5-én szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy bírónőt. A bírónő a gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt – mondta el a Borsnak Nagy Andrea szóvivő, aki arról, hogy ezzel egyidejűleg házkutatást is tartottak-e a bírónőnél, nem nyilatkozott.

A romagyilkosságok bírói tanácsának egyik bírónője körömlakkot, fogkefét és parfümöt lopott egy drogériából a kamerafelvételek tanúsága szerint. Tavaly decemberben érték tetten a – kollégái által nagyra becsült, kifejezetten jó képességű jogásznak tartott – bírónőt az egyik Drogerie Markt üzletben.

PestiSracok facebook image

Az üzletlánc kamerafelvételeinek visszanézése alapján hamar kiderült, hogy feltételezhetően ugyanott korábban már kétszer is eltulajdoníthatott különböző kisebb értékű árucikkeket. Az ellopott tárgyak értéke egyszer sem érte el az 50 ezer forintot.

A bírónő mentelmi jogát július 11-én felfüggesztették, és nem is ítélkezhet. Üzletszerűen elkövetett lopás vétségéért két év szabadságvesztés szabható ki, de egy bíró esetében azt is tartalmazhatja az ítélet, hogy soha többé nem gyakorolhatja a hivatását.

Forrás: Borsonline.hu

Fotó: Hír24.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.